Keresve sem találhattunk volna jobb címet a mai beszámolónknak, mint az idei Sziget-reklámból ismertté vált mondatot. A pénteki napon megkíséreltük a lehetetlent: ott lenni mindenhol!
Délután kettőkor érkeztünk a bejárathoz, ahol a lelkes jegyvizsgálók olyan alaposan vizsgálták karszalagunkat, hogy az majd’ leszakadt. Az égbolt borús volt, a délelőtti eső sárossá tette az utakat, de ez nem vette el a fesztiválozók kedvét. Már ekkor (vagy még mindig?) sokan buliztak a Mokka-Cukában, – a sárban, vízben „dudorogva”.
Az első sör (csapolt Dreher,450 Ft) társaságában átsétáltunk a BME pultjához, ahol mindenféle promóciós ajándékokat gyűjtöttünk be: így lett Sláger Rádiós sípunk és frizbink is, de gazdagodtunk „Részegen ki visz majd haza?” feliratú matricákkal is.
Kora délután lévén még céltalanul flangáltunk az árusok között, célunk az volt, hogy megnézzük a Meduza – Pécs 2010 színpadot, ahol a programfüzet szerint már 15 órától különböző DJ-k keverték volna a talpalávalót, de a sátrat zárva találtuk. Így bevettük magunkat az Afrika faluba, aminek hangulata teljesen magával ragadott minket. Lehuppantunk egy vízipipa mellé, és néztük, ahogy mindenféle fura, raszta-szerű frizurák készülnek és mindenkit megszáll az a bizonyos „chill” hangulat.
Fél ötre visszatértünk a Nagyszínpad elé és még a Nap is kisütött az ausztrál JET koncert kezdetére. A srácok igazi rock bulit varázsoltak nekünk, ki nem hagytuk volna az „Are you gonna be my girl” és a „Get what you need” c. számaikat.
Az A38-Wan2 sátorban totális sötétség uralkodott, kellett pár perc – és egy sör – mire megszoktuk a félhomályt, és az Anselmo Crew lendületes zenéjét. A koncert után bekukkantottunk a Hungarikum faluba, játszottunk Magyaroszágos kvízjátékot, melyből megtudtuk, hogy a leghíresebb cseresznye az alföldi Nagykörüről származik és nyertünk strandpapucsot meg cd-t. Mivel már éreztük lábainkban a megtett „kilométereket”, így letáboroztunk a Magic Mirror sarkában, és – miközben a gólyalábas lányok vonulását csodáltuk – pihentünk egy kicsit. Fél nyolckor mentünk be a Burn Party Arénaba, ahol a francia Birdy Nam Nam zenélt. Látványos fényjáték, rengeteg ember, őrült hangulat, talán csak a hangerő hagyott kívánnivalót maga után.
Kis késéssel érkeztünk vissza a Nagyszínpadhoz, ahol már a dark drum ’n’ bass nagymestere, a Pendulum mutatta meg, hogy miért is való egy elektronikus zenét játszó formáció a Nagyszínpadra. Eddigre már akkora tömeg gyűlt össze, hogy az üdítőért elvonult kollegánk már nem talált vissza hozzánk. És csak jöttek és jöttek az emberek, hiszen még hátra volt a nap nagy dobása, a The Prodigy koncert. A felkonferálás „hálás” feladata Janklovics Péternek jutott, azaz a Sziget reklámból jól ismert figurának. Szerencsétlenségére a várakozó tömeg nagy része külföldi volt, és nem értette, hogy mit akar az a fura alak a színpadon. Mi magyarok azonban jót szórakoztunk rajta, és már alig vártuk, hogy kezdődjön a „Prodidzsáj”!
Koncertjüket a következő szavakkal jellemezhetjük: nagyszabású, frenetikus, pörgős, zúzós. Egyre csak fokozódott a hangulat, ahogy egymást követték az olyan slágereik, mint Voodo People, Firestarter, No good, Smack my bitch up és Take me to the hospital.
A koncert után hosszú ideig tömött sorokban távoztak az emberek a Nagyszínpad elől. Mi újra az A38-Színpad felé vettük az irányt, ahol kis késéssel, valamivel 23 óra után a spanyol Muchachito nevű együttes kezdett játszani. A zenekar érdekessége, hogy utcazenészekből verbuválódott. A délután oly sötét sátor már világosabb volt, és az összes latin fesztiválozó itt mulatott. Olyan nagy sikerük volt, hogy a következő csapat, az Eric Sumo Band csak fél órával később foglalhatta el a színpadot.
Mi mentünk még egy kört, megnéztük/hallgattuk a Meduzában az Addictive TV-t, majd benéztünk a Party Arenaba, ahol még mindig „halk” volt a zene és éppen Grooverider tolta a d’n’b-t.
Az éjszaka folyamán bebizonyosodott, hogy az mr2 nem a mi színpadunk, egyszerűen nem tudtunk úgy odaérni, hogy ne éppen akkor legyen vége valamilyen programnak. Vagyis mi csak mindig a bulizók után ott hagyott töménytelen mennyiségű szemetet láttuk.
Körübelül három óra tájban észleltük, hogy már nincs akkora tömeg az utakon, egyre kényelmesebben lehet közlekedni. Talán eddigre már mindenki – mint mi is – elfáradt ebben az egész napos rohanásban. A kitartóbbak a HVG sátorban és a Mokka-Cukában még pörögtek, mi pedig hazafelé indultunk.
Kulcsszavak: gájd , sziget
