Bulizz kényelmesen az EFOTT-on is!

A szervezők idén úgy döntöttek, az EFOTT-ról is száműzik a készpénzt, beállva a sorba mindenhol TakarékPont Kártyával lehet majd vásárolni.

A kártya használata nagyon egyszerű: az adott fizetőhelynél egy kijelzőhöz érintjük, és már végbe is megy a vásárlás – csupán néhány másodperc alatt. Nem kell azon aggódni, hogy kiszóródik zsebünkből az apró fizetés közben, vagy hogy rosszul adnak vissza, hiszen a tranzakcióról bizonylatot is kapunk, amely segítségével nyomon követhetjük, hogy áll az egyenlegünk.

Kártyát bárki, bármikor vehet a helyszínen kihelyezett TakarékPontoknál: ennek betétdíja 500 forint. A vásárlást igazoló bizonylatot érdemes elrakni, mert ezen található a kártyaszám. 1 forint egyenlő 1 tp-vel (vagyis takarékponttal), tehát az átszámítás nem túl bonyolult – viszont a fesztiválon minden ilyen formában van „beárazva”. Kártyánkra bármikor tölthetünk pénzt a helyszínen készpénz formájában, amely ingyenes, viszont ha a rendezvény ideje alatt le szeretnénk venni pénzünket, 10% kényelmi költséget számolnak fel.

A szervezők mindenkinek kedveskedni szerettek volna, így nem csak azoknak, akik előzetesen TakarékPont Gyorsítás számlát igényeltek, és ezzel kedvezményesen juthattak hétvégi jegyhez. A fesztiválon megváltott kártyákat július 31.-ig bárki visszaviheti a 420 takarékpont fiók egyikébe, és visszakapja a kártyabérleti díjat, valamint 1000 forintot.

Megéri fesztiválkártyával bulizni! További részleteket a TakarékPont oldalán találsz.

Kulcsszavak: