Sziget Fesztiválköztársaság – Emigrálj egy hétre!

A múlt héten ellátogattunk a 2013-as Sziget Fesztiválhoz kapcsolódó első sajtótájékoztatóra, ahol több érdekességre is fény derült. Megtudtuk például, hogy milyen koncepció köré építik fel a rendezvényt, s mire szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni az idei rendezvényen.

Sziget Fesztiválköztársaság

Fotó: Kálló Péter

Cirka napra pontosan 20 éve születtek meg azok a jelmondatok, melyek nyomán megvalósult a Sziget Fesztivál. Olyan, a szabadság jelentőségét magukban hordozó szlogenekről van szó, mint „Kell egy hét együttlét”, Világegyetemisták találkozója”, vagy „A szigetország, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj”. A szervezők most úgy döntöttek, hogy visszanyúlnak a gyökerekhez, s olyan koncepciót építenek fel, mely rávilágít, hogy egy jobb, gondtalan, a külvilág nyűgjeitől mentes, ám élményekben gazdag országba csöppennek a Szigetre látogatók. Ezt a szabadságtól vezérelt, önálló szigetországot Sziget Fesztiválköztársaságnak nevezték el.

Sok minden megváltozott az elmúlt 20 évben, nyilván mi is” – mondja Gerendai, hozzátéve, hogy eközben az egykori ideából kinőtt egy, az európai piacon is jelentős rendezvényszervező cég, amely tele van álmodozó, lelkes, ám időközben profivá vált fiatalokkal, és bár az alapító atyák közben középkorú „üzletemberekké” lettek, még mindig hisznek abban, hogy a rendezvényeik sikere elsősorban azon múlik, hogy az eredetileg megfogalmazott értékek a mai napig érvényesek. „Ezért úgy döntöttünk, hogy újra elővesszük a régi receptet és álmodozunk, mégpedig egy „fesztiválköztársaságról” a „szabadság szigetéről”, ami már ránézésre igazán elüt a valódi országoktól, vagy más rendezvényektől, ahol különleges installációk, világítások, szobrok és számtalan egyéb meglepetés, látványosság fogadja a látogatót” – avat be a részletekbe a főszervező. „Egy olyan képzeletbeli országot alkotunk, ahol mindenki otthon érezheti magát, ahol „mindent szabad és semmit se muszáj”, ahol a sokszínű, nemzetközi forgatagban mindenki megtalálhatja a számára kedves programokat.”

Fókuszban a látvány és az élmények a Szigeten

LumináriumA 2013-as Szigeten kiemelt hangsúlyt kapnak a hangulati elemek, a megvilágítás a látványos installációk. Úgy döntöttek a szervezők, hogy még nagyobbat álmodnak és az egész Szigetet egy művészeti alkotássá igyekszenek felfejleszteni. Ennek érdekében a látványvilágot teszik a fejlesztések központi tematikájává. „A nemzetközi porondon az elektronikus zenei fesztiválok közül egyre többre jellemző, hogy egy grandiózus színpadképet és speciális látványvilágot alkalmaznak, egyfajta „fesztivál-Disneylandet” hozva létre” – mondta a főszervező. A Sziget nem pont ezt az utat kívánja követni: olyan installációkra, szobrokra, világításokra helyezik a hangsúlyt, melyek kulturálisan is értelmezhetők. Az idei Sziget, ha úgy tetszik, még egy lapáttal rátesz az „élményfesztivál” koncepcióra.

Ennek egyik leglátványosabb eleme lesz a Szigeten – most először – az úgynevezett End Show. Az End Show – mint nevéből is látszik – a Sziget egyhetes élményhömölyére a fesztivál utolsó estéjén teszi fel a koronát. Vasárnap tehát a Nagyszínpad előtt, főműsoridőben egy rendkívül látványos vetítéssel, tűzijáték-, fény- és lézer show-val búcsúzik az idei Sziget. A pirotechnikai és fényeffekteket gazdagon felhasználó záróbuli zenei kíséretére a szervezők a világ első számú DJ-jét, David Guettát kérték fel, aki élőben szolgáltatja majd a zenei aláfestést.

Sziget Fesztiválköztársaság

Tényleg ott voltunk, látod?
Fotó: Kálló Péter

Az „élményfesztivál” hangulatát erősíti majd az éjszakai világítások bővítése is. A fák egy része karácsonyfaizzó „ruhát” kap, s jelentősen bővül a lampionok száma is.  Idén is lesz Disco Erdő, a Sziget Nagyszínpadhoz közeli erdős területén a fákat különböző „diszkófények”, fénygömbök és stroboszkópok világítják meg, különös hangulatot adva a természetnek.  És újítás a Szigeten a Para Erdő, a K-híd bejárat utáni baloldalon lévő fás részen egy működdel elárasztott és speciálisan megvilágított erdőben lehet majd barangolni, borzongani.

Folytatjuk…

Kulcsszavak: , , ,