Indul a VOLT!

Már kevesebb, mint 24 óra és megnyitja kapuit a 21. VOLT-Fesztivál a soproni Lővér Campingben.
 

Mielőtt a fesztiválozók birtokba vennék a területet, hétfő koradélután bepillantottunk a kulisszák mögé. A bejáráson részt vett Sopron Város alpolgármestere, Dr. Simon István , valamint a VOLT főszervezői, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, akik a Vasútállomás előtt köszöntötték a sajtó képviselőit.

A kapunyitás előtti napon újabb szobor-székeket avattak fel a belvárosban, melyek ef. Zámbó István alkotásai.

Alpolgármester Úr kifejtette a Fesztivál kiemelkedő szerepét a város életében. A VOLT a Tűztorony és kékfrankos mellett a város jelképei közé tartozik, a város és a Fesztivál már annyira összekapcsolódott, hogy nehéz lenne az életet nélküle elképzelni.

A szervezőktől megtudtuk, hogy az előzetes jegyelővételi adatok alapján idén több látogatóra számítanak, legalább 100000 vendéget várnak az eseményre.

 

A számok bűvöletében

Egy hétig épül és többezer ember vesz részt a munkálatokban a huszonegyedik VOLT Fesztivál előtt, alatt és után. Négy nap alatt harminc nemzetközi sztárt és százötven hazai zenei kiválóságot vonultat fel az idei VOLT, na meg több tucatnyi egyéb programot. Mindezt teszi kettőezer egyszáz négyzetméternyi színpadon, melyek között legnagyobb a Telekom Nagyszínpad, a maga hatszáz négyzetméterével. Az idén robotokba „öltöztetett” Nagyszínpad kellékeit tizenhét kamion szállította és hat nap alatt épült fel. A koncertek élvezetét nyolcszáz négyzetméternyi kivetítés-technika segíti majd.

A VOLT bejáratánál egy nyolc méter magas, negyvennégy méter hosszú Magenta csúszdán lehet majd beérkezni a fesztivál területére, a Nagyszínpad előtt pedig egy huszonöt méter magas toronyból nyolcvan méter hosszú kötélpályán lehet átsiklani a nézőtér felett.

A szervezők a talajterhelést csökkentendő, mintegy négyezer-hatszáz négyzetméteren fedték le a területet, kettőszázötven wc és nyolcvan tusoló áll a látogatók rendelkezésére és a biztonságot kettőszáz őr vigyázza majd.

Borban az igazság

A fesztivál egyik leghangulatosabb helyszíne, a Heti VÁlasz Borfesztivál és Poncichtere negyed

Hagyományos helyszín a Heti Válasz Borfesztivál és Poncichter negyed,  ahol a idén is a Soproni Borvidék legnevesebb borászai sorakoznak fel. Jelen lesz többek között a Winelife Borászat, a Fényes Pincészet, a Hermann Pincészet, a Roll Pincészet, a Sterlik Pince, a Taschner Bor és Pezsgőház, a Vincellér, a Lővér Pince, a Ferenczy Pincze, a Luka Pincészet, az Ottó Pince és a Gangl Borászat. „Bor Beszél Belőled” címmel pedig borászok, zenészek és ismert közéleti személyiségek vendégeskednek a helyszínen

 Színház az egész világ… még a VOLT-on is

A Magyar Teátrum bemutatja: VOLT Színház

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a Magyar Teátrumi Társaság idén nyáron a VOLT-ra is elviszi a színház világát. Délelőtt Teátrumi Mocorgó néven logikai játékkal, kézműves foglalkozással, gazdag játszóház vár kicsiket és nagyobbakat. Délután tánctanítással és sakk-viadallal készülnek a szervezők. Az esti órákban a zenés, táncos előadásoké lesz a főszerep. Látható lesz a Frank Sinatra életét feldolgozó A hang című musical, a Békéscsabai Jókai Színház és az ExperiDance előadásában, továbbá a GG Tánc Eger nemzetközi produkciója, a Táncfantáziák, valamint a TÁP Színház Jövedelmező állás című darabja, illetve a Manna Produkció előadásában a Nyuszi hopp-hopp.

Robot-stílus

Az idei év stílusa a robotok körül forog, így nem meglepő, ha a Nagyszínpad két oldalán egy-egy óriási robot fogadja majd a fesztiválozókat. Azt is megtudtuk, hogy a zárókoncert alatt fontos szerepet kapnak majd ezek a robotok – fény- és pirotechnikai meglepetésekkel készülnek a szervezők.

A Fesztivál szerzői és Sopron alpolgármestere a Nagyszínpad előtt

Már csak az utolsó simítások hiányoznak és holnap (kedden) 14 órától kapunyitás! Készüljetek!

Lassan minden a helyére kerül

 

 

Kulcsszavak: