Sziget Fesztiválköztársaság 2014

Lily Allen

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba – ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon. Lesz – sok más mellett – Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks és a legfrissebb hírek szerint jön az Outkast, a Manic Street Preachers és a The 1975 is. Az End Show – amit idén Calvin Harris prezentál – mellett lesz Opening Show Deadmau5-szal valamint teljes értékű programnappá válik a “Nulladik Nap”. Sziget Fesztiválköztársaság idén augusztus 11-18. között nyitja meg határait, újdonságokkal, változásokkal, még több látványossággal.

“Évek óta sokat kínlódtunk a nemzetközi line up összeállításával, s tavaly már egyértelműen kiderült, hogy bármennyire számít világszerte is jelentős eseménynek a Sziget, egy európai fesztivál miatt nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéikat – nyitotta szokásos Sziget évadnyitó sajtótájékoztatóját Gerendai Károly. “Idén ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel későbbre csúsztatjuk a Szigetet, hogy ne essen egy időbe az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal. Úgy tűnik megérte változtatni, mert már most jól látszik az eredménye, hisz’ idénre sikerült látványosan vonzóbb zenei felhozatalt összeállítanunk” – tette hozzá a főszervező.  A zenei fókusz mellett tovább erősítik a látványvilágot és azokat a dolgokat – így a szolgáltatások minőségét, a rendezvény sokszínűséget – melyek, meggyőződésük szerint elősegítik, hogy a közönség egyértelműen megkülönböztethesse kedvenc fesztiválunkat az egyre erősödő nemzetközi versenyben.

Queens of the Stone AgeA sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy megannyi változást, újdonságot is hoz az idei Sziget. Egyik legszembetűnőbb, hogy idén már a Nulladik napon teljes értékű koncertsorozat várja a látogatókat. Ezen a napon, a nagyszínpadon fellép az Anti Flag, a Ska-P és a Queens of the Stone Age, majd utánuk szintén újdonságként, egy látványos Opening Show-val “nyitja meg” a Sziget Fesztiválköztársaság a normál fesztiválnapjait. A Nulladik napon, a Nagyszínpadon Deadmau5 celebrálja majd a nyitóünnepet. A tavalyi siker után, mondhatni természetes, hogy idén is hatalmas End Show zárja majd le a Szabadság Szigetének egy hetét, lézershow-val és tűzijátékkal. Mint azt már a szervezők korábban bejelentették, most is a világ egyik legnagyobb elektronikus előadója keveri majd élőben a slágereit a záróbulin, hiszen idén Calvin Harris-szel találkozhatunk majd a színpadon. Az eddigi fellépők mellé a sajtótájékoztatóra új nevek is érkeztek. A napokban dőlt el, hogy eljön a Manic Street Preachers, a The 1975 és az OutKast is. Hey Ya! Ezzel a fellépő sztárok sora még koránt sem zárult le, a következő hetekben további neveket tesznek közzé majd a szervezők.

A Sziget egy közösségi tér igényeként, a „kell egy hét együttlét” szlogen jegyében jött annak idején létre és azóta is igyekszik ennek megfelelni. Ugyanakkor komoly kihívást jelent a szervezőknek a kezdeti családias hangulatot megtartani egy olyan eseményen, ahol ma már közel tízszer annyi látogatót kell szórakoztatni. Az idei évben ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi terekre és aktivitásokra, egyedi élményeket kínálva, mind a nagyobb tömegek, mind a családiasabb közegre vágyók számára. Ilyen új helyszínként jön létre a Tábortűz Színpad, ahol előzetes jelentkezés és válogató után a fellépők, legyenek amatőrök vagy profik, a nemzetközi rock-irodalom legjobb számait adják elő egy hangulatos tábortűz mellett, estéről estére. Ez a helyszín egy kicsit azt a (közösségi) életérzést igyekszik visszaadni, amit annak idején a Woodstock jelenthetett, tisztelegve is egyben a nagy fesztiválelőd idén 45. évfordulója alkalmából. A Sziget Közösségi Kert is újdonság a Sziget Fesztiválköztársaság történetében, első ilyen típusú kertkísérlet, melynek más fesztiválok esetében sincs előképe. A tavaly debütált Sziget Beach – a fesztivál vízparti „közösségi tere” – már elsőre, hatalmas sikert aratott, és üde színfoltjává vált a Fesztiválköztársaságnak, így természetesen lesz idén is. Újra felbukkannak majd a Szigeten, Budapest legvonzóbb közösségi terei, a romkocsmák, továbbra is egy önálló romkocsma negyedet képezve.

color partyA nagyobb – szintén közösségi – megmozdulásokra példa pedig, a tavaly nagy sikerű, így várhatóan idén is sokakat megmozgató látványos akciók, például a Color Party, Lufi Party illetve a Strandlabda Party, ahol egyszerre több tízezer látogató lehet aktív részese egy hatalmas, látványos performansznak. Idén újdonságokkal is kiegészül a kínálat, hiszen már Zászló Party, és Buborék Party is várja majd kora esténként a nagyszínpad előtt, az ott gyülekező tömeget.

A Sziget Fesztiválköztársaság már a rendezvény előtt is a Szitizen-közösség összekovácsolására hirdet akciót: országhatárokon átívelő játékot indítanak a szervezők, amelyben csapatok versenghetnek egymással a világ bármely részén. A Mission: Szitizen játékosai különböző kategóriákban, megannyi küldetést teljesíthetnek, az egészen egyszerűektől kezdve az igazán bevállalósakig, a legtöbb pontot összegyűjtő csapatok pedig, nemcsak az élménnyel, hanem egyedi ajándékokkal is gazdagodnak majd. Részletek itt: www.mission.szigetfestival.com

Woodstock mellett a szabadság érzésének egy másik évfordulója is visszaköszön majd a Szabadság Szigetének idei programjaiban: a szervezők figyelmüket a Berlini Fal leomlásának 25. évfordulója apropóján, a világ egyik legfontosabb kulturális központjának számító, az aktuális divatot diktáló Berlin művészeti szcénájára irányítják és több helyszínen is zenei és művészeti programokkal köszöntik az évfordulót. Sőt, idén felépül a Szigeten egy 100 méteres fal is, melyet felkért street art művészek, illetve a Fesztiválköztársaság lakói dekorálnak majd ki.

Újdonságot hoz az idei Sziget az elektronikus zenei szcéna kedvelőinak is. Miután az Aréna sztárjai már feszegették a helyszín falait, idén a műfaj legnagyobb sztárjai a Nagyszínpadon kapnak majd helyet, és a legnagyobb fedett helyszín, az A38, a hajnali órákban szintén egy elektronikus zenei sávval jelentkezik, ahol komoly világsztárokat láthat a nagyérdemű. Nagyobb felépítményt kap a fesztivál talán legegyedibb helyszíne, a raklapokból felépülő Colosseum, ami új helyszínre költözve, most már a Sziget „party-központjaként” várja majd a látogatókat.

A tavalyi sátras próbálkozás után, ismét szabadtéri színpad ad helyt a hazai könnyűzenei műfaj képviselőinek. A Petőfi Rádió VOLT Fesztivál színpadon, egyrészt fellépnek a legismertebb hazai sztárok, a Kiscsillagtól a The Carbonfoolsig, Péterfy Boritól a Brainsig, de ezen a színpadon mutatkoznak be a hazai zenei élet legígéretesebb feltörekvő előadói is. Például a VOLT Produkció, és a legfontosabb hazai fesztiválok szervezésében zajló „Nagy-szín-pad” versenyének szereplői, akik már ma is népszerű produkcióknak számítanak, de a szakértő zsűri szerint ma a legnagyobb eséllyel ők pályázhatnak a fesztiválok nagyszínpadára. Este 11 után pedig, naponta más-más zenekar – pl. …and Friends, Alvin és a mókusok, Budapest Bár – prezentálásában „akusztik” koncertek töltik majd be a teret.

A Sziget egyik legmarkánsabb, a többi fesztiváltól jól megkülönböztethető eleme volt eddig is, hogy a hagyományos rockfesztiválokkal szemben, a pop-rock előadókon túl, számos más zenei és egyéb kulturális műfajt felvonultatott, és a magyar mellett, más nemzetek kultúráját is igyekezett megmutatni az érdeklődőknek. Azonban a kisebb, széttagolt helyszínei, nehezen vették fel a versenyt a legnagyobb és legnépszerűbb előadókat bemutató színpadokkal. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy idén még nagyobb hangsúlyt helyeznek a fesztivál ezen értékeire, és igyekeznek még látványosabban megjeleníteni ezeket a színfoltokat. Ezért létrehozzák a Világfalut, ahol egy helyre koncentrálják az eddigi Világzenei Színpad, a Roma Sátor, az Afro-Latin Színpad és Hungarikum Falu helyszíneken fellépő művészek legjavát. Emellett a látvány, a kísérő programok és a szolgáltatások kínálatának felfejlesztésével is próbálják a Világfalut még vonzóbb pontjává tenni a fesztiválnak.  Ugyanezt a célt szolgálja, hogy az Európa nevű színpadban forr össze a korábbi Holland- illetve a Mambo (olasz) színpad, kiegészülve immár más európai országok, otthonukban népszerű, de a határaikon túl még kevésbé ismert zenekaraival. És új megoldásként egy közös helyszínt, – de azon belül tematikus napokat – kapnak az ír és a blues zenék.

Az Art Zóna is olyan újdonság, mely a Sziget Fesztiválköztársaság művészeti központjaként próbálja meg egy helyre tömöríteni, a különböző képzőművészeti tematikájú, eddig is meglévő helyszíneket, azonban számos új elemmel is kibővítik. Ez a zóna, több mint száz művész számára jelent majd, bemutatkozási és közös alkotótáborozási lehetőséget, miközben a workshop-okon a közönség is kipróbálhatja a tehetségét.

A művészek más módon is kapcsolódhatnak a fesztiválhoz, hiszen a Sziget idén is nemzetközi pályázatot hirdetett a látványvilágot színesítendő, melyre különböző installációkkal várják alkotók és alkotói csoportok jelentkezését, sőt ezúton keresik a Fesztiválköztársaság „szabadságszobrának” megálmodóját is. Mindemellett a már korábban megismert köztéri „szobrok”, és különleges közvilágítási megoldásokból is jóval több várja a látogatókat, de itt-ott felbukkanó viráginstallációk is vonzzák majd a szemet, sőt egy hatalmas homokozó is lesz a Sziget közepén, benne a fesztivál idején is folyamatosan épülő gigantikus homokszoborral.

Szintén új elem a fesztiválon az Egyetemek Utcája. A Sziget ma Magyarország elsőszámú turisztikai attrakciója, így nem csoda, hogy a legtöbb fiatalt hazánkba csábító esemény immár az egyetemek fantáziáját is felkeltette. A hazai egyetemeknek bemutatkozási lehetőséget biztosító helyszín célja, minél vonzóbbá tenni a külföldi diákok számára a hazai felsőoktatási intézményekben tanulás lehetőségét.

A Sziget Fesztiválköztársaság törekvése, hogy a környezetét adó Budapest vonzó tulajdonságait kihasználja, sőt ezeket széles körben hirdesse is a látogatói között. A Sziget idejére kiváltható City Pass-szal nemcsak a tömegközlekedési eszközöket használhatják a látogatók, de ingyenesen, vagy kedvezményesen vehetik igénybe a főváros egyes szolgáltatásait, a fürdőktől az állatkertig. Számos budapesti nevezetesség felvonul a rendezvényen „személyesen” is, az A38-tól a Budapest Parkig, a romkocsmáktól az Opera házig, a múzeumoktól a WAMP-ig, valamint a Szigeten is népszerűsítik majd a Budapesten egyre populárisabb „szabaduló” közösségi játékokat.

Sziget eyeA tavalyi hatalmas siker után, idén már egész szezonban (májustól – szeptember végéig) forog majd a „Sziget Eye” nevű óriáskerék, a főváros szívében. Azonban a rendezvényre érkezőknek sem kell lemondaniuk erről a szórakozásról, mert a fesztiválra egy másik kerék érkezik majd.

A Sziget himnuszát idén az Ivan & the Parazol adja. A főszervező ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy minden évben más-más magyar zenekar, egy-egy számát választják ki, és azzal, hogy a globális Sziget kampány szerves részévé teszik a zenét is, megpróbálják a zenekar nemzetközi ismertségét növelni.

Kulcsszavak: , , , ,