Világsztárok a Petőfi Zenei Díj gálán

Ella Eyre (UK)

Ki ő?

Ella EyreMindössze 22 éves, gyönyörű hanggal megáldott brit R&B-soul énekesnő, aki pályafutását szinte egyből a slágerlisták éléről indította: a Rudimental drum’n’bass formációval közös Waiting All Night 2013 egyik legtöbbet játszott slágere volt. Tavaly megjelent bemutatkozó nagylemeze az év egyik legjobban várt lemezei közé tartozott, a brit listákon a negyedik helyen végzett.
Háttér & történet

A tavalyi Szigeten fellépő Bastille No Angels című mash up-jában hallhattuk először az ifjú hölgyet, ezt követte a már említett Rudimental közreműködés 2013-ban, de – Wiz Khalifával közösen – Naughty Boy Think About It című dalában is szerepelt. Két éve a BBC Sound of 2014 listáján második lett, tavaly megjelent Felipe című bemutatkozó lemeze pedig a világhírű Virgin/EMI kiadónál jelent meg.

Mit hallgass tőle?

If I Go; Comeback; Deeper; Waiting All Night; Think About It; Gravity 

 

Wilkinson (UK)

WilkinsonKi ő?

Nemzetközi hírű, profi és technikás brit drum’n’bass előadó, DJ és producer, a RAM Records ásza. Dinamikus, elegánsan szárnyaló, minden alkalomhoz passzoló és kiváló vokálokkal megküldött zenéjére nemrégiben kattantak rá a tömegek, produkciójával bejárta már a fél világot, letette névjegyét a legnagyobb bulikban és mindig sikert aratott: most a Telekom VOLT Fesztivál közönségét készül megmozgatni egy kifogástalan, lendületes és magával ragadó fellépéssel.

Mit hallgass meg tőle?

Afterglow; Too Close, Heartbeat. Need to Know, Direction, Tonight, Take You Higher, Everytime, Overdose, Dirty Love

 

 

Lost Frequencies (B)

Lost FrequenciesKi ő?

A belga house producer, Felix de Laet ahogy megkapta első laptopját, nekilátott házi remixek készítésének. A Lost Frequencies művésznév mögé bújva 2014-ben kezdte el a középtempós jazzy deep house zenéit csinálni. Armin van Buuren kiadójánál jelent meg első single-je, a gigasláger Are You With Me, tavaly jelentkezett a szintén sláger második kislemezzel, a Reality-vel. Még csak 22 éves, de eddigi munkái alapján garantáltan az ő slágereire fog pörögni a jövőben az elektronikus zenei világ.

Mit hallgass meg tőle?

Reality; Are you with me; No Trust; Trouble

 

Kulcsszavak: , , , , , ,