Rutkai Bori koncert, mesevilág és tűzoltóautó az augusztusi Pöttömkertben

pottomkert

Ismét az aprónép veheti birtokba Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, augusztus 7-én ugyanis ismét kinyitja kapuit a Pöttömkert a Budapest Parkban. Ezúttal Rutkai Bori muzsikál a csöppségeknek, most is lesz Batyu Színház, a kis tudósok a Csodák Palotájánál kísérletezhetnek, a kreatívak különböző kézműves foglalkozáson engedhetik szabadjára fantáziájukat, de egy igazi tűzoltóautót is szemügyre vehetnek majd a kicsik.

A reggel frissítő jógával indul, amit Gáll Viki Ringató foglalkozása követ majd. A nap „sztárfellépője” Rutkai Bori lesz, aki 11-től fakasztja dalra a gyerekeket. A zenés mulatság után tudományos kísérletekkel varázsolja el a gyerekeket a Csodák Palotája, akik egész délután fejtörőkkel, interaktív játékokkal, kísérletekkel pallérozzák majd az elmét. A kísérletek után azonban újra a mesék birodalma felé vesszük az irányt: a Batyu Színház Mesemalac című darabját adja elő, ahol a három kismalac és a farkas története egyenesen a Nagyi padlásáról indul, a mese alakításában pedig a közönség is kiveszi majd a részét. Az előadások sorát a Gilda Max bemutatója zárja, de reggel kilenctől délután háromig tucatnál is több foglalkozás várja még a kicsiket és nagyobbakat.

A kishercegnőknek az ArtPaint jóvoltából lesz csillámtetoválás és testfestés, az álmodozók gipsz csodákat készíthetnek gipszfestéssel vagy tarka képeket festhetnek a Színes mesekörrel, a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tagozata pedig kézműves foglalkozással és arcfestéssel készül. Az aktívabb lurkók megméretethetik magukat óriás és Piatnik interaktív társasjátékokban, a magasban érezhetik magukat a trambulinon, de ugrálóvárak is lesznek a legkisebbeknek. Sőt, egy retro tűzoltóautó is begurul a Budapest Park kapuján, ami tűz helyett ezúttal csak a földet locsolja meg a gyerekek nagy örömére.

És ha már a járműveknél tartunk: tanulóbiciklikkel és kismotorokkal is róhatják a köröket a legvagányabbak, akik pedig a romantikusabb „közlekedési eszközökért” rajonganak, kipróbálhatják a lovaglást is. A természetbarátok nagy örömére Az erdő ajándéka csapatával felfedezhető az erdei élővilág, a harcosabb természetűek pedig a Budapest Főnix Kendo Klub segítségével ismerhetik meg a KENDO harcművészet filozófiáját, felszereléseit és szabályait. A világ legkisebb diszkója pedig természetesen ezúttal is egész nap várja az aprótalpakat. A Pöttömkert összes programja ingyenesen várja az egész családot, a részletes programok pedig itt találhatóak meg:

https://www.facebook.com/events/988285241269589/

Kulcsszavak:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.