Téli dallam járja át a szívem – Kelemen Kabátban ünnep az A38-on

A Kelemen Kabátban egy fulltotál koncerttel zárja 2016-ot az A38-on. Vendégek, extra hosszú koncert és a mostani élő felállással még nem játszott dalok kerülnek elő a kabát alól. December 27-én áll a bál.

Majd’ száz koncert, több ezer kilométer és megtáncoltatott ember 365 nap alatt. Ez már elég ok az ünneplésre! A Kelemen Kabátban karácsonyon túl, de még szilvesztertől innen tartja évbúcsúztató, pihenni vonulós, szívdöglesztő koncertjét az A38 Hajó gyomrában. Mert egy ilyen évet meg kell ünnepelni, méghozzá „gyere velem tőlem nem kell félni”, azaz együtt a közönséggel.

A Kelemen Kabátban az elmúlt években az egyik legjobb hazai bulizenekar lett, köszönhetően a humoros, ugyanakkor komoly modnanivalót is tartalmazó szövegeiknek és sokszínű hangzásviláguknak. Ma már nincs épkézláb házibuli anélkül, hogy ne csendülne fel a Nyári Dallam vagy a Maradjatok Gyerekek, de a klasszikusokon túl a Köszönöm Szépen és az Áll a bál című dalukkal is sokak szívébe belopták magukat.

Mivel a zenekar fullba nyomja az érzelmeket és a poénokat is, természetesen évzáró koncertjükre is „allin-t” raknak. Az extra hosszú koncerten régen hallott ritkaságok és újdonságok is bekerülnek a repertoárba. Sőt, vendégeket is hívtak az ünnepre, így velük lesz a színpadon Dombóvári István kacagtató, Eckü a Hősökből és JumoDaddy is.

Az esemény oldala a Facebookon: https://www.facebook.com/events/143187742824002/

Kulcsszavak: ,