Indul a 25. Telekom VOLT Fesztivál

logo_volt25_3D

25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a soproni Telekom VOLT Fesztivál története. Azóta több ezer hazai fellépő mellett százával fordultak meg világsztárok Magyarország egyik legnagyobb és legszerethetőbb fesztiválján, amelyet tavaly Európa legjobbjának választottak. A line-upban idén is világsztárok egész sora vonul fel: a Linkin Parktól Ellie Gouldingig, az Imagine Dragonstól Martin Garrixig. A nyitónapon második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat.

A VOLT mára egész Sopront belakta: a vendégszerető városban teraszokon, éttermekben, kávézókban programok, kedvességek várják a fesztiválozókat, de tovább bővül a fesztivál programja is. Idén először a világ számos pontjáról érkező látványos utcaszínházi műsor is várja a VOLTosokat, a zenei programok mellett pedig rengeteg előadás, beszélgetés, játékos vetélkedő részesei lehet a közönség. A városban a VOLT ART művész csoport, vagyis neves kortárs művészek alkotásai láthatóak egy hónapon át. A szervezők a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen egy köztéri SOPRON feliratot ajándékoznak a városnak, amelyet kortárs művészek a VOLT helyszínén dekorálnak, a “Csillagok Városa” produkció keretében pedig többek között a Linkin Park, az Imagine Dragons és Ellie Goulding székével gazdagodik Sopron.

Az idén hatnapos Telekom VOLT Fesztiválra Európa számos pontjáról 170.000-nél is több vendéget várnak Sopronba június 26-tól.

Sopron, a Csillagok városa

Hat éve indult a Csillagok Városa projekt: a Soprinba érkező sztároknak a Telekom VOLT Fesztivál Ef Zámbó István képzőművész egyedi alkotásait, egy-egy közterületi széket ajándékoz. Ezeket a világsztárok kipróbálják, dedikálják és a városnak adományoznak, örök emléket hagyva velük Sopronban. Ma már több mint 30 világsztárnak van saját köztéri bútordarabja, és ez a szám minden évben gyarapodik. Tavaly az Iron Maiden, a Slayer, az Axwell Λ Ingrosso EDM-páros, Ella Eyre és Wiz Khalifa kapott saját ülőalkalmatosságot, amelyek még az idei VOLT előtt helyükre kerülnek és a fesztivál ideje alatt bárki kipróbálhatja őket, szelfizhet velük. A város különböző pontjain megtalálhatók többek között Jared Leto, Paul Kalkbrenner, a The Prodigy, Moby, Steve Aoki, a Billy Talent, Fatboy Slim, Slash, a Papa Roach vagy a The Hurts székei is. Az idei évben a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum székeivel gazdagodik a Csillagok Városa.

Sopron felirat 2015

Szupersztárok igényei a VOLTon

A kulisszatitkok egyik legizgalmasabb részletét a fellépő zenekarok riderei képezik: ebben fogalmazzák meg az igényeiket a szervezők felé, és bár a többség nincs elrugaszkodva a kéréseit illetően, azért minden évben előfordulnak említésre méltó esetek.

Ma már természetes, hogy a legnagyobb sztárok külön repülővel érkeznek a schwechati reptérre, ahol 6 napon át egymást váltják a VOLT világsztárjai: jetek és limuzinok.

Az idei évben növelni kellett a színpadok körüli parkolók méretét és számát: 6 nap alatt ugyanis közel 80 kamion fordul meg itt.

Szinte minden fellépő ragaszkodik bizonyos márkájú ételekhez-italokhoz, így nem ritka, hogy a felső kategóriás Fiji és Voss ásványvizet kortyolgatnák a legszívesebben a backstage-ben. Az egyik legjobban várt csapat tagjai rendkívül egészségtudatosan élnek: kizárólag biotermékeket kértek, például fél kiló quinoamagot, hat avokádót, 3 fej fodros kelt, és hozzá 1 kiló biocsirkemellet és kikötötték, hogy a backstage-ben tilos a dohányzás. Ők a saját szakácsukkal utaznak mindenhová, akinek a rendelkezésére áll egy autó sofőrrel, hogy a koncert napján friss hozzávalókat tudjon vásárolni a helyi piacon. Ugyanez a zenekar büszkélkedhet a legnépesebb utazó stábbal: közel negyven főből áll a személyzetük, így nem csodáljuk, hogy 150 törölközőt is igényeltek.

A fellépő sztárok természetesen szeretnek nyugodtan készülni a koncertekre, így szinte mindenki kért egy csendes, kényelmesen berendezett, virágokkal díszített szobát is. Egy bizonyos stílus képviselőire jellemző, hogy nagy mennyiségű, márkás italt is kérnek, amit vélhetően el sem fogyasztanak, inkább a presztízs miatt ragaszkodnak hozzájuk. Egyikük azonban meglepő igényt is megfogalmazott a riderében: 3 pár fekete zoknit, 3 alsónadrágot és 3 fekete pólót kért az öltözőjébe.

Akad olyan rockzenekar a Nagyszínpad sztárjai között, amely környezetbarát megoldásokat vár el a kiszolgálás során, az ételek elkészítésekor és tálalásakor, és ragaszkodik ahhoz, hogy a megmaradt ételeket a szervezők juttassák el a helyi hajléktalanszálló lakóihoz – természetesen ezt meg is teszik.

Egy világsztár-DJ a szervezőkre bízta, hogy mivel rendezik be az öltözőjét, csak azt kötötte ki, hogy „szexi, vidám és barátságos” legyen, ne szokványos, továbbá azt kérte, hogy a kiszolgáláskor semmiféle műanyagot ne használjanak, amit a következővel kommentált: „This is not a Justin Bieber show.”

Egy másik elektrosztár riderében egyetlen furcsaság szerepel: 10 darab kaparós sorsjegy, míg a pályatársa csak helyi sört szeretne fogyasztani, a fellépése után pedig ropit, Kinder csokit és gumimacicukrot „vacsorázna”.

A VOLT a gyerekeket is várja

A Telekom VOLT fesztivál idén is sok szeretettel várja a gyerekeket, akik egy VOLT-ról készült rajzzal válthatják meg a belépőjegyüket. A Civil Zónában számos izgalmas programmal készülnek a legkisebbek szórakoztatására: a Játszóház Projekt tapasztalt játékmesterei az egész fesztivál ideje alatt a legjobb újgenerációs társasjátékokkal várják a játszani vágyókat, csütörtöktől szombatig pedig rengeteg gyerekjátékkal is készülnek.

A Magyar Cserkészszövetség sátránál mindennap családi nyomozós játékban vehetnek részt, a Borfaluban minden délután, a Diákhitel Kávézó sátrában pedig szombaton 10-től lesz kézműves-foglalkozás. A Csodák Palotája izgalmas logikai, ügyességi játékokkal, mini előadásokkal, látványos kísérletekkel készül, a Soproni Egyetem sátrában pedig természettudományos ismereteiteket gazdagíthatjátok játékos formában.

A gyerekprogramok csütörtökön és pénteken 15:00-tól 19:00-ig, szombaton pedig 10:00-tól 19:00-ig tartanak. Minden gyerek, aki ezekben az időszakokban érkezik, ajándék vattacukrot is kap.

A VOLT gyerekporgramjairól részletesen: volt.hu/gyerekprogramok

VOLT Transzfer és VOLT vonat Budapestről

A fesztivál szervezői azokra is gondoltak, akik a fővárosból indulva kifejezetten a 25. Telekom VOLT Fesztivál kedvéért szeretnének Sopronba utazni, és a koncertek végeztével hazajutni.

Az Akvárium Klubtól naponta többször indulnak busz-különjáratok, amelyek a fesztivál bejáratáig viszik utasaikat, és ugyanezen az útvonalon közlekednek visszafelé is. Óriási előnyük, hogy a jegyet váltóknak nem kell az első, hajnali menetrendszerinti járatra várniuk. A transzfer jegyeket erősen ajánlott előre megvásárolni, a http://volt.hu/jegy/category/other-services weboldalon.

A fesztivál ideje alatt minden nap a budapesti Déli pályaudvarról Kelenföld és Győr érintésével indul VOLT vonat Sopronba, majd éjjel 4:00-kor ugyanezen az útvonalon vissza a fővárosba. A VOLT vonatra váltott kombinált jegyek a soproni helyi, menetrendszerinti és mentesítő autóbuszaira is korlátlan számú utazási lehetőséget kínálnak a fesztivál teljes ideje alatt.

Volt fesztivál 2014

VOLT mobil app

A fesztiválra érkezőket idén is okostelefonos applikáció segíti a tájékozódásban. A programbontáson és interaktív térképen kívül praktikus információkhoz is hozzáférhetnek a felhasználók, valamint a kedvenc eseményeik bejelölése után emlékeztetőt kaphatnak azok kezdetéről. Az applikáció természetesen ingyenesen érhető el az App Store-ban és a Google Play kínálatából.

Megjelent a VOLT CD

Az utóbbi évek legnagyobb slágerei mellett a 25. Telekom VOLT fesztivál hivatalos himnuszát (a Punnany Massif “Ami VOLT, az majd lesz” című dalát), és a VOLT Allstars + Zävodi által feldolgozott Demjén Ferenc/Bergendy Zenekar klasszikus 2017-es feldolgozását, a Jelszó: LOVE-ot is tartalmazza a 25. VOLT címet viselő CD, amelyet a kiemelt MOL kutakon vásárolhatnak meg az érdeklődők. A kiadványon a Halott Pénz, Ákos, a Wellhello, a Brains & Likó Marcell, a Soulwave, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Belmondo, NAZA, Király Viktor & Majka & Curtis, az Animal Cannibals, a Vad Fruttik, a Tankcsapda, a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz és a Quimby egy-egy dalával hangolódhatnak a fesztiválra az érdeklődők.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.