Beindult a sportélet a Lupán

A villámgyorsan „Budapest tengerpartja”-ként elhíresült Lupa-tó a napfürdőzős, csobbanásos nyári pihenés mellett a vízi- és strandsportok szerelmeseinek is a kánaánja lett. Sőt már szerveződik a Lupa Sport Club is, de lássuk, most mit kínál a tó az aktív nyaralóknak és profi sportolóknak!

A „karibi beachek” pálmafás hangulatát idéző Lupa-tó óriási változásokon esett át küllemében tavaly óta, de a május végi nyitástól eltelt időszakban is folyamatosan fejlődött, kivált az aktív, sportokat kedvelő közönség megelégedésére. Gerendai Károly, a Lupa-tó megálmodója szerint többszintű sportéletet alakítanak ki a Lupán. „Egyrészt szeretnénk minél színesebb és rangosabb versenyeket, eseményeket idehozni az élsportolóknak vízen és a parton egyaránt, másrészt igyekszünk rendszeres edzéslehetőséget biztosítani mind a szabadidős, mind a versenysportolóknak. Ezekkel párhuzamosan, felépítjük saját sportegyesületünket is, A Lupa Sport Klubot, amely keretei között versenysportokat és szabadidős tömegsportot is lehet majd űzni, de természetesen a sportpályák és sporteszközök továbbra is rendelkezésre állnak azok számára is, akik a strandolás közben kapnak kedvet kipróbálni az okat. A különböző sportpályákat a műfüves focipályától, a lelátós profi strandsport arénán át, a fitnesz pályákig úgy alakítottuk ki, hogy a Lupa egyszerre legyen egy igazi sportcentrum és strand is. Célunk, hogy ne csak a versenyzők, vagy a profik, hanem a strandolók számára is vonzó alternatíva legyen a sportolás, ezért a sporteszközök nagy része 1 órára ingyenesen kikölcsönözhető, hogy mindenki kedvére kipróbálhassa őket”  – mesélte Gerendai.

Augusztus 27-én például nem kisebb eseménynek ad majd helyet a Lupa, mint a Budapestman prémium kategóriás, olimpiai távú Országos Triatlon Bajnokság úszószámának, de ezzel párhuzamosan a Lupa-tó partján tervezik felépíteni a Nemzeti Triatlon Központ nyíltvízi edzőbázisát.

Július végén rendezik majd a I. Lupa Kupa amatőr 4 fordulós strandröplabda sorozat második fordulóját. És itt tartották a II. Budapest Kupa Strandkézilabda európai kupa és magyar bajnoki fordulót, amire a környező országokból számos csapat és néző is érkezett.

lupa_logo

Az I. Beach Flag Magyar Kupa – a Magyar Amerikai Foci szövetséggel közös rendezésében –  először kerül megrendezésre Magyarországon, július 22-én. Szintén a Lupa adja a helyszínét a Strandröplabda OB döntőjének augusztus 12-13-án, a Röplabda Szövetséggel együttműködésben. Mindemellett, a Lupa homokja helyt ad folyamatosan – az MLSZ-szel együttműködve – a magyar strandfoci bajnokság eseményeinek, a vízilabda pályán pedig klub és válogatott bemutató meccseket, illetve edzéseket, edzőtáborokat szerveznek. A strandtenisz műfaja is bemutatkozik a homokban, de 2 asztallal jelen van az egyre népszerűbb, hazai fejlesztésű sport a Teqball is, amit strandolók és versenyzők is egyaránt használhatnak.

És természetesen gondolnak a Lupán az aktív, de nem profi sportoló pihenőkre is. A versenysportokon kívül számtalan lehetőséget kínálnak vízen és parton a vendégeknek. Jelen vannak az extrém sportok: lehet flyboardozni, búvárkodni, wakeboardozni.  A tavon folyamatosan hasítják a vizet a wind- és kitesurfösök, a SUP-osok vagy a kajakosok, de van vitorlástábor is és a tervek szerint hamarosan a szörfszövetséggel és a kajak-kenu szövetséggel együttműködésben edző- és szabadidőbázist alakítanak ki. És akkor még nem beszéltünk a számtalan csoportos fitneszedzésről, a streetworkout és street gym pályáról, az egyre népszerűbb SUP jógáról és a “funsportokról”, mint a flamingó vízipóló, dartsfoci, minifoci… Ha meg az igazi strand-klasszikusokat próbálná ki valaki, akkor rendelkezésre áll a lengőteke és óriás sakk is.

Kulcsszavak: ,