Posztszovjet őrület -TOMM¥ €A$H a Budapest Parkban

TOMM¥ €A$H az az arc, aki három csíkos Adidas melegítőjében lett divatdiktátor, bizarr klipjeivel és mindent átható posztszovjet iróniával vágtatott végig Európán egy tallinni lakótelepről indulva, most a legnagyobb fesztiválokon nyomul akár tízezrek előtt. Tavaszi, őrületes klubkoncertje után pedig nálunk is Budapest legnagyobb színpadát, a Budapest Parkot veszi be a Brains különleges vendégeként, szeptember 22-én.

TOMM¥ €A$H észt rapper az a fickó, aki gond nélkül a feje mögé hajtja lábait vagy lovagol be a McDrive-ba, de a környezetében ez már szinte nem is számít feltűnőnek. Persze nem volt mindig így, kicsi TOMM¥ egy korántsem barátságos, orosz lakótelepen nőtt fel, de éppen ez a baltik „gettó” fordította a művészetek felé és lett inspirációja. Kezdetben a tánc és a festészet, majd a divat érdekelte, rapsztárként pedig mindezt ötvözve hódítja meg a kontinens legnagyobb fesztiváljait.

A Eurosonicon, az Electric Castle, a Roskilde és a Sonar Fesztiválon, valamint megszámlálhatatlan klubkoncerten söpört már végig erőteljes produkciójával. 2014-ben jelent meg EUROZ DOLLARZ YENIZ című albuma, tavaly pedig WINALOTO című dalával és annak klipjével hívta fel magára a figyelmet. A meglehetősen extrém és érdekes klip ötlete TOMM¥ fejéből pattant ki, amiért idén meg is kapta a legjobb klipnek járó elismerést az Estonian Music Awards-on. Legutóbb szintén egy hiperszexuális videóval, egy posztszovjet vízióval, a Surf klipjével rengette meg az internetet, szeptember 22-én pedig a Brains különleges vendégeként tér vissza hozzánk a Budapest Parkba.

Kulcsszavak: , , ,