Elindult a 6. MOL Nagyon Balaton!

Elrajtolt a 6. MOL Nagyon Balaton, mely a Balaton Régió eseményeit májustól-októberig átfogó, nagyfesztiválokat, kulturális programokat, különleges gasztro eseményeket, világsztárokat és több száz hazai zenészt felvonultató programdömpinggel várja idén a több mint egy millió turistát. A tavalyi sikernek köszönhetően idén is megjelent, és országszerte fellelhető a Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány, benne a legizgalmasabb balatoni eseményekkel és a legjobb helyek ajánlóival.

A MOL Nagyon Balaton indulása óta fontos küldetésnek tartjuk a Balaton hírnevének és megítélésének erősítését mind a magyarok, mind a külföldről idelátogató turisták számára. Ehhez a legjobb lehetőséget éppen azok a színvonalas balatoni fesztiválok, események, piacok, éttermek adják, amelyek jórészt a MOL Nagyon Balaton partnerei. Az elmúlt évben 30 eseményre több mint egymillió turista érkezett a Balaton Régióba, idén pedig majd’ 40 programon, a tavalyinál is több látogatóra számítunk.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton főszervezője.

 „A MOL arra bíztat mindenkit, hogy évről-évre, újra és újra fedezze fel a Balatont, hiszen rengeteg kincset rejt ez a környék. Számos remek strand, étterem, program várja az embereket, és a MOL Nagyon Balaton jó kiindulópont lehet ezek megismeréséhez. A MOL töltőállomások az egész országot behálózzák, így a Balaton szerelmesei is folyamatosan számíthatnak ránk. Függetlenül attól, hogy éppen biciklivel vagy autóval túráznak a tó körül, vagy éppen csak egy jó kávéra vágynak, ránk bármiben számíthatnak” – mondta Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

„A közmédia az esemény fő médiatámogatójaként természetesen idén nyáron is kiemelten foglalkozik a Nagyon Balaton eseményeivel. Csatornáink közül az M1 az M5 a Duna Televízió az M2 Petőfi TV, valamint a Petőfi Rádió is beszámol majd a különböző programokról,  kitelepülésekről. Tudósítóink bejárják majd a fesztiválokat, ott leszünk a STRAND Fesztiválon, ami először ad otthont a már jól ismert első számú magyar zenei díjátadónak, a Petőfi Zenei Díj gálának.” – tudtuk meg Vaszily Miklóstól, az MTVA vezérigazgatójától.

Egy tó, tengernyi program

A MOL Nagyon Balaton idén is összegyűjtötte a Balaton Régió legjobb programjait, legyen szó gyerek- vagy sporteseményekről, gasztro-, bor- vagy jazzfesztiválokról, nagy zenei- vagy épp összművészeti fesztiválokról. Ennyi program között egészen biztosan mindenki megtalálja a számításának megfelelő elfoglaltságot, akár egy hétvégét, akár a nyári vakációt tölti a Balatonon, de a régióban élők is szívesen látogatnak el a környező települések által szervezett rendezvényekre.

„Túl azon, hogy a MOL Nagyon Balaton a Régió legizgalmasabb eseményeit gyűjti csokorba, évről-évre újabb eseményeket indítunk útjára. Ilyen a Balaton Piknik, amely egy igazán kultikus helyen, a balatonboglári Gömbkilátónál a 25 éves Kruder & Dorfmeister párossal naplementéig várja a Balaton szerelmeseit, a Balaton közepén, kompokon ad koncertet a Halott Pénz, a Margaret Island és Ákos, az 50 éves Siófok kiemelt eseményeként pedig Lovasi András életműkoncertjére készülünk, sok-sok vendéggel.” – emelte ki Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője.

Májustól – szeptemberig

Idén nyáron a Hosszúlépés. Járunk? csapatával is lehet majd sétálni a Balaton környékén, ugyanis a nyár folyamán különböző tematikus városnézéseken és épületbejárásokon keresztül segítenek megismerni a tó kevésbé ismert oldalát.

MOL Nagyon Balaton – Indul a nyár! szezonnyitó hétvégéjén Apey, a Band of Streets, a Random Trip és a Necc Party fellépésével hivatalosan is megkezdődik a rendezvénysorozat, miközben ugyanezen a szombaton ismét útjára indul majd a két komp Szántódról és Tihanyból, hogy a fedélzetén teltházas koncertet adjon a nagysikerű Halott Pénz. Másnap a Családi vasárnapon a KisKalász és Kovácsovics Fruzsina koncertje, illetve kézműves foglalkozások és izgalmas gyerekprogramok gondoskodnak majd az egész család szórakoztatásáról.
És ha már említettük a Kompkoncertet, ejtsünk szót a továbbiakról is: a teltházas Halott Pénzt követően, június 22-én a Margaret Island, míg a nyár zárásaként szeptember 8-án Ákos lép majd fel a Balaton közepén, a naplementében összekapcsolódó két komp színpadán.

A Balaton környékén ezen a nyáron sem lesz hiány borfesztiválokból: június 8-10. között Balatonfüreden a Könyv-Bor-Jazz Fesztivál az országos könyvhéthez csatlakozva várja 3 napon keresztül a jazz, könyv és bor kombináció szerelmeseit. Ez a fesztivál igazi kuriózummal szolgál azoknak, akik irodalmi újdonságokra vágynak vagy csak szimplán szívesen hallgatnak friss és progresszív zenéket jó borok társaságában. Balatonbogláron július 4-8. között kóstolhatunk pezsgő, habzó vagy éppen gyöngyöző italokat a Parti Pezsgés alkalmával, míg július 13-29. között Badacsonytomajon vár a régió szinte összes borásza a Badacsony Bor7-en, utána pedig augusztus 10-től a sok évtizedes hagyománnyal rendelkező Balatonfüredi Borhetek várják majd a finom borok kedvelőit.

Június 9-10. között harmadik alkalommal rendezik meg a népszerű vitorlásversenyt, a Nemzeti Regattát a 172. éves Balatoni Hajózási Zrt szervezésében. 51 település részvételével amatőr és közéleti szereplőkkel a fedélzeten rajtolnak majd el a vitorlások, miközben a parton sok más mellett főzőversennyel, gyerekprogramokkal és életmódtanácsadással készülnek a szervezők. A fárasztó versenynapokat délután koncertekkel zárják, fellép Király Viktor, a TNT és a Kowalsky meg a Vega is.

Balatoni Nyár címmel indít új programot a MOL Nagyon Balaton Révfülöpön, ahol ingyenes koncertet ad majd június 16-án, a Nagy-Szín-Pad! verseny egyik döntőse, Antonia Vai és a Kiscsillag.

Napközben pihenés és napozás a fehér homokos parton, csobbanás a Balatonban, koktélozás a medence szélén, este pedig buli a csillagos ég alatt, a Balaton parton – ugye mindenkinek hiányzik már a Siófoki PLÁZS? Szerencsére június 16-tól ebben sem kell hiányt szenvedni, hiszen kezdetét veszi a partidömping. A szezonnyitó estén fellép a Punnany Massif, az Ocho Macho és az NB.

A balatonfüredi Anna-bál egészen biztosan nem szorul bemutatásra, azonban idén ezen az éjszakán a Blaha Lujza utca bálteremmé változik és a hagyományos bál alternatívájaként az Anna-utcabál várja az ide érkezőket. Utcai forgatag, táncparkett, koncertek, más-más hangulatú vendéglátóhelyek, minőségi gasztro-kínálat. Könnyed, elegáns és laza szórakozás.

Idén is ellepik a Balatont és környékét a jobbnál jobb fesztiválok: Magyarország egyik legnagyobb életmódfesztiválja, az Everness 2018-ban is vár a Balaton partján, Alsőörsön. Tudatosság, feltöltődés, kikapcsolódás, önfejlesztés és közösség – Everness június 20-25. között.

Kultkikötő, ahogy minden évben, így most is várja az igényes szórakozás kedvelőit a Balaton partján, több helyszínen. A 2018-as évben már több mint 200 eseménnyel – zenés és prózai színházi előadásokkal, koncertekkel, családi programokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal és borkóstolókkal – várja a kultúrára szomjazókat.

A Balaton egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja minden eddiginél nagyobb durranást ígér július 4. és 8. között. A Balaton Sound színpadain olyan előadók lépnek majd fel, mint a The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix, DJ Snake, Axwell V Ingrosso, Alesso vagy éppen Rita Ora, de idén is kifut a Party Boat és saját helyszínekkel lesznek jelen Európa legmenőbb klubjai.

Az idén 5. alkalommal jelentkező KeszthelyFest a nyugat-balatoni nyár egyik legkiemelkedőbb eseménye, ami július 6-8. között várja majd több színpadon számos koncerttel, valamint egyre több borházzal és változatos gasztronómiai kínálattal a látogatókat.

Júliusban Veszprém pár hétre fesztiválközponttá alakul, hiszen július 11-15 között, immáron 15. alkalommal rendezik meg a VeszprémFest-et. A rendezvény nyaranta több napon át kínálja különböző zenei műfajok legszínvonalasabb világhírű előadóit, legyen szó világzenéről, jazzről, klasszikus zenéről, operáról, vagy pop zenéről. Idén olyan sztárvendégek lépnek majd színpadra, mint: Ziggy Marley, Aloe Blacc és Amy MacDonald, Jose Cura, Joss Stone, Lajkó Félix, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea.

Szintén Veszprémben, július 18-án kezdetét veszi az ország legnagyobb és legnépszerűbb utcazene fesztiválja, ahol az utcazenészeken kívül ismert előadók is koncerteket adnak, és olyan emberközeli élményben lehet része az ide látogatóknak, amilyet más fesztiválokon nem lehet megtapasztalni. Vár tehát a Veszprémi Utcazene Fesztivál.

Idén július 20. és 29. között rendezik meg a Balaton legnagyobb összművészeti fesztiválját, a 28. Művészetek Völgyét Kapolcson, Vigándpetenden és Taliándörögdön. A tíznapos fesztiválon közel 1200 különleges programmal várják a látogatókat: koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal és interaktív játékokkal is készülnek a szervezők. A Völgy nagyszínpadán pedig ott lesz az Asian Dub Foundation, a Triggerfinger és a DePhazz is.

Idén nyáron is útjára indul a Klassz a pARTon! nevű nyáresti komolyzenei koncertsorozat, amelynek keretében neves előadóművészek és zenekarok, valamint a feltörekvőben lévő ifjú titánok lépnek fel a Balaton partján.
A Tihanyi Piac Placc idén is teret ad a művészeteknek: szombati koncertekkel, mozival, design bolttal, július 16 és 22 között pedig ARTplacc-cal vár a tihanyi piac.

Napközben piknikhangulat, este a legjobb koncertek. Az augusztus elején immár 7. alkalommal induló Paloznaki Jazzpikniken olyan sztárvendégek lépnek majd fel, mint Jamie Cullum, Soul II Soul, az Electro Deluxe, a Kraak & Smaak vagy Geszti+Jazz+Az+Lányok.

A MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezésében idén először vár Balatonbogláron a Gömbkilátó mellett lévő réten a Balaton Piknik augusztus 19-én, melynek sztárvendége az idén 25 éves pályafutását ünneplő Kruder & Dorfmeister duó lesz. Piknik hangulat, jóga, Balaton, fröccs és nyár, mi kellhet még?

Sajnos azonban egyszer a nyári vakáció is véget ér, ezt már-már hagyományosan a zamárdi STRAND Fesztivál és az idén új helyszínre költöző, B my Lake zárják. Zamárdiban az eddig bejelentett Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag’n’Bone Man, Kensington, Kungs, Sigala és Troyboi mellé érkezik majd Fritz Kalkbrenner is. Emellett persze nem maradhatnak el a legjobb magyar koncertek sem – a teljesség igénye nélkül – a STRAND Fesztiválon fellép: Ákos, a Tankcsapda, a Halott Pénz, a Quimby, a Wellhello, a Punnany Massif, a 30Y, a Kiscsillag és még sokan mások. Idén először a Petőfi Zenei Díj gálája is itt, a STRAND Fesztivál nyitónapján kerül megrendezésre.

B my Lake idén új helyszínen, Keszthelyen várja majd a minőségi elektronikus zene rajongóit. Az eddig közzétett nevek között Richie Hawtin, Marco Carola, Maceo Plex, John Digweed, a Tale of Us, Marcel Dettmann, Alan Fitzpatrick és Sam Paganini is szerepel.

Kulcsszavak: , , ,