Megrengetett Sound…

36907606_1829633413768765_3095144795765473280_o

Másodszorra is sikerült belevetnünk magunkat egy fergeteges Zamárdis kalandba, ugyanis tavalyhoz hasonlóan idén is elmentünk a Balaton Soundra. Remek fellépők mellett mint Elle Eyre, Rita Ora, Martin Garrix, Brains, Osryn, Bepo, Gusgus, Sven Väth, Patrick Topping, Jimi Jules és még sokakkal élvezhettük a lüktetést, akik ismét megmutatták miért érdemes űzött vadként beszállni a körforgásba, felemelt kézzel testünkből szikránként távozó lélekkel lenyomni egy estét.

Mivel imádjuk a kihívást csakis a vonattal való utazás jöhetett szóba, a vonatút mámora nem való kezdőknek, a helyjegyünk ellenére sem oda ülünk, ahova kellene, az üdítőnek nem mondható poshadt és párában gazdag nyári levegő kellemes simogatása az arcunkon simán felér a légkondicionálás néven elterjedt technikáéval. Szóval nincs gond, ha előre pácolt állapotban szeretnénk érkezni.

A gyalogtúra a bejáratig igazán felzárkóztat. Még oda sem érünk, már remeg a föld a lábunk alatt, ismerősként beszélnek hozzánk a félig teli whiskey-s üveggel sétálgatók és a kapun túl, a tó bizsergető szelében úgy szippantanak be a hangzások, mint a dementorok, és ugyebár azt imádjuk.

Azért jöttünk, hogy kiengedjük a fáradt gőzt, amit az elmúlt, feszített munkával teli hetekben összeszedtünk. Szóval ha füstölgő fejjel már átjutottunk a varázs vágányon, elindul az, hogy minden mondat a közepén kezdődik. Így csöppentünk bele Ella Eyre show-jába, gyönyörű, kedves lány, szép hanggal, bármily nyersen is fogalmazott, mintha egy tündér mondaná.

Közben bőven van idő a megszámlálhatatlan szelfi-áradatra, a jelenlevők csekkolására és még egy gyors körbetekintésre a Sound területén, így a nagy becsavarodás előtt lehet még egy kicsit Balatont nézni, hullámokat fotózni, nagyon magas lányokat kikerülni, egy-két izzását csitító alkalmi búvárt kisegíteni a partra, rácsodálkozni a szebbnél szebb tesztoszteront árasztó férfiakra vagy mondjuk a Rádió1 lécein inogni, ahol talán kifejezetten sok férfi vagy pasi és fiú táncolt – a szemük nem árulta el a korukat.

Ha ennek mind a végére értünk, jöhet az, amiért igazán megérte órákat zötykölődni, mert az ezeket követő Rita Orával mindenki “lenézne a partra”. Lenyűgöző látvány, profi hangulatban. Bár be kell vallani, hogy a Brains miatt kicsit “magára” hagytuk, a Jagerarénában csupa lélek volt a zene, úgy mászott ránk, mint egy ölelés és felrázott, mielőtt elfelejtettünk élni.

balaton sound

Aki még nem volt Brains koncerten, annak receptre kellene felírni, sírás előtt és után, de sűrűn adagolva, tökéletesen adták elő a lenyűgözőt a srácok, igaz kevés közönséggel, de mindennel felért a hang és fénytechnika és hogy volt elég hely tacsakosra izzadni magad az ugrálástól, amit táncnak nevezvén produkáltak magukból az emberek.

Ezután forrón izzó testtel fröccsel vagy sörrel a kezünkben köszönthettük Martin Garrix-et, aki időben karolta fel a csodát, hozta a formát, minden látványelemével, színes volt, mint a szivárvány, gyerekeknek is levetíthető, mint egy mese, így nagyjából tátott szájjal ámulva néztük, azt amit elénk varázsolt.

De ha igazán gigantikus élményt szeretnél, fuss össze a DJ busz sofőrével Dushannal, az olasz csődörrel, aki szemedbe nézve megbűvölten közli veled, hogy a magyar nők a legszebbek, ezután már eltörpülhetett – de persze nem így volt – a tűzijáték, ami a végén odaszögezte a tekinteted az égre, ahonnan azért mint Macondóban, elindult szépen a mindent elöntő eső. Innentől senki nem tartott sehová, neonlények táncoltak át a réseken, olyanok voltak, mint egy látomás aztán már csak csukott szemmel lehetett rázni magunkról a vizet, ott ahol partot értünk.

Őszintén, a Soundon úgy sincs értelme nézelődni, elég ha az érzésbe belenövünk, nap nélkül is fényben állunk és szinte mindegy, hogy hol ér a hajnal. Mondjuk, ha végeztünk a mámorító zajjal, érdemes Szárszón megpihenni, ott valahogy megáll az idő és a napfelkelte a zordan futó felhők alatt is valóságosnak tűnik. Fűben fekve még a tompa hanggal a füledben emlékeket ölelve vegetálsz és csak lélegezzük magunkból a pillanatot, amit szörnyű nagy küzdelmek között fogunk kiűzni magunkból, hogy folytatni tudjuk a szürke hétköznapokat kínáló életet.

Mielőtt ez megtörténik, csak hunyjuk be a szemünket és emlékezzünk egy igéző csillogó szempárra és ringassuk addig magunkat, amíg valóságos nem lesz. Ha kinyitjuk a szemünk, a reggelit már ismeretlen ismerősökkel fogyaszthatjuk el, akikről hamar kiderül, hogy értenek a borhoz, folyton tanulnak és egyrészt úgy vélik a sertéseké és sertésináké a világ, másrészt vágják honnan indul Pestre a vonat.

Móni, Renka

Kulcsszavak: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.