Ünnepelt az 50 éves SZIN

A hazai fesztiválszcéna legnagyobb hagyományokkal bíró buliján, a Szegedi Ifjúsági Napok 50. kiadásán számos olyan dolog történt, ami eddig még soha. A nézőszám átlépte a 100 ezres határt és volt két teltházas nap is.

Soha nem történt meg a fesztivál életében például, hogy egy külföldi headliner lemondja a koncertjét. Idén sajnos Sean Paul egy porcsérülés miatt nem tudott színpadra lépni. „Sean Paul nagyon sajnálta, hogy le kellett mondani a koncertet és egy bocsánat kérő levelet is küldött a szervezőknek és a közönségnek, amiben írta, hogy a fájdalomtól már sajnos nem tudott tovább dolgozni. “Szeretném a legjobb showt bemutatni nektek, de ezt nem tehetem, amíg fel nem épülök” – írta Sean, “de mindent megteszek, hogy minél hamarabb koncertezhessek nektek” – üzente az előadó, aki minden jót kíván rajongóinak és bízik a mihamarabbi találkozásban.

Nem történt a SZIN életében még az sem, hogy egymás után két nap is teltházas legyen a fesztivál. Idén a Pet Shop Boys napján is megtelt a Partfürdő és annak ellenére, hogy a szombati főhős, Sean Paul lemondta a koncertjét, a SZIN zárónapja is teltházas lett. „Érdekes, hogy bár már péntek koradélután köztudottá vált, hogy nem jön a szombati headliner, ennek ellenére annyi jegy elkelt a zárónapra, hogy már péntek éjszaka le kellett állítani a jegyeladást” – mondta Kolonics Erika főszervező. „Nemigen volt még olyan fesztivál, ami egy ilyen headliner lemondása után is jegyeladási rekordot produkált” – tette hozzá, „ez csak azt jelentheti, hogy a SZIN-feeling önmagában is vonzó”.

Ezt erősíti meg a közönség véleménye is, amihez egy kis adalék az egyik közösségi oldalon megjelent poszt, ami azoknak üzent, akik esetleg fanyalogtak, hogy Sean Paul lemondta koncertjét „Nem hallottak még arról, hogy fesztiválfeeling, felszabadulás, önfeledt vidámság?” – kérdi a poszt jegyzője.

A Pet Shop Boys is „beleszeretett” a SZIN-be, sőt az is felmerült, hogy egy dupla koncertet is ad a duó, pótolva Sean Paul hiányát. És nem csak a fesztivál, de Szeged is kedvencükké vált olyannyira, hogy korábban Pestre akartak visszautazni a koncertjük után, végül azonban egy szegedi szállodában töltötték az éjszakát.

Idén volt a SZINen a legtöbb programhelyszín, majd’ 20 helyen pörögtek a programok a Tisza-parti fesztiválon. A Borsodi Nagyszínpad is az eddigieknél nagyobb méreteket öltött, a helyszín játéktere a Sziget nagyszínpadának méreteivel vetekedett.

Gazdára talált egy 0 km-es fullextrás Nissan Micra is a SZIN zárónapján. Történt ugyanis, hogy a szervezők nyereményakciót hirdettek a fesztivál látogatók között és a szerencsés nyertes – a Nissan Hovány felajánlásában – egy gépkocsit nyert, amit egy évig használhat és aminek – a tankoláson kívül – minden költségét a SZIN állja. A Wellhello zárókoncertje előtti sorsoláson egy 45 éves Angliában élő SZIN-fan volt a legboldogabb, aki csak a fesztivál miatt jött haza és ő hajthatja egy évig a Nissan Micrát.

Az első 50 éven tehát már túl van a SZIN, most jöhet a következő fél évszázad…

Kulcsszavak: , ,