Ariana Grande Bécsben is fellép idén

Európai körútja során hozzánk legközelebb Bécsben koncertezik a Sweetener World Tour kerettein belül a művésznő.

Rendkívüli énekhangjával Ariana Grande az egyik legsikeresebb pop-művész manapság. Három platina album, több mint 18 milliárd megtekintés, négy Grammy jelölés és 8 sláger a Billboard Hot 100 Top 10-ben – és mindössze 25 éves. 2019 szeptemberében és októberében Ariana végül Európába érkezik, a Sweetener World Tour részeként, és Kölnben, Bécsben, Hamburgban, Berlinben és Zürichben is fellép. A bécsi koncert Budapestről is könnyen elérhető távolságban, 2019. szeptember 3-án lesz.

Ariana Grande, énekes, színésznő és egykori Broadway-csillag több mint 200 millió rajongóval büszkélkedhet a közösségi média csatornáin, számtalan díjat kapott, és a Vogue és a TIME magazin borítóján is szerepelt már. A pop, az R&B, a soul és az elektronikus zene elemeiből létrehozott valami egyértelműen új műfajt.

A “Yours Truly” című debütáló albumán 2013-ban megjelent a háromszoros platinát is elért The Way ft. Mac Miller amivel bizonyította hihetetlen énektudását. Ariana második műve, a “My Everything”, egy Grammy jelölést is kapott. Ezen a lemezen hallható a “Problem” és a “Bang Bang” c. szám is, amelyek hatszoros platina státuszt értek el. A harmadik, “Dangerous Woman” című albumával az énekes kihangsúlyozza a női nem erősségeit. Ezzel az albummal korbetúrnézta a világot, 85 helyen lépett fel.

A “No Tears Left To Cry” című számát, a negyedik stúdióalbuma, a “Sweetener” tartalmazza, amely 2018 augusztusában elérte az első helyet a Billboard 200-as listán. Ő az első eladó, aki az első négy albumán található kislemezekből bekerült a Billboard Hot 100 top 10-ébe.

A Sweetener turné európai állomásai:

Köln, Lanxess arena, 2019. 09. 01.

Bécs, Stadthalle D, 2019. 09. 03.

Hamburg, Barclaycard Arena, 2019. 09. 05.

Berlin, Mercedes-Benz Arena, 2019. 10. 10.

Zürich, Hallenstadion, 2019. 10. 13.

ariana_sweetener

Kulcsszavak: , , , , , ,