SZIN kategória bejegyzései

Jön a Pet Shop Boys a SZIN-re

A nyári szünet méltó búcsúztatásaként, augusztus 24-én, a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán lép fel minden idők legsikeresebb brit szinti-pop duója. Érkeznek tehát az örökbecsű “Always on My Mind”, az “It’s a Sin” vagy a “Go West” című slágerek előadói, Neil Tennant és Chris Lowe, azaz a Pet Shop Boys.

Tovább

50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok

A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan – az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d’n’b meghatározó alakját, Wilkinsont. Erősödik a hazai felhozatal is: már ott a sorban Majka & Curtis, a Punnany valamint a Wellhello is.

Tovább

A nyár legjobb napjai még csak most jönnek: indul a SZIN

Egy hét és vége a nyárnak, azonban még mielőtt szomorkodni kezdenénk ne feledjük, a java még hátra van, ugyanis augusztus 23-án indul a Szegedi Ifjúsági Napok, a legjobb módja annak, hogy emlékezetesen zárjuk a nyarat. 

Tovább

Az év fesztiválkelléke: az okostelefon

Na mi lett a 2017-es év legfontosabb fesztivál kelléke? Most kiderült. A Szegedi Ifjúsági Napok online „kutatása” szerint az okostelefon.

Tovább

„Gólyabérlet” a SZINre

A felvételi ponthatárok közzétételétől július végéig kedvezményes, úgynevezett gólyabérletet kínál a Szegedi ifjúsági Napok a frissen felvett hallgatóknak.

Tovább

Anger bevallotta, hol volt az első…

Egy sajátos idegenvezetést adott elő egy szegedi villamoson Anger Zsolt színművész, az alföldi város szülötte. Közben olyan dolgokat is elárult, amitől az érzékenyebb hallgatók el is pirulhatnak.

Tovább

Jövőre 50 éves a SZIN

Ki gondolná, hogy hazánkban van olyan fesztivál, ami hamarabb volt, mint a Woodstock. A Szegedi Ifjúsági Napok 1968-ban debütált, tehát jövőre lesz 50 éves. A szervezők már most készülnek a nagy jubileumra, ehhez a közönség segítségét is várják.

Tovább

Anger Zsolt Szegeden arcoskodik

Egy nyolc részes sorozat forgatását fejezte be a minap Anger Zsolt Szegeden. A városból származó kíváló színész a filmetűdökben elmondja, hol csajozott először, mik a legjobb helyek, és mivel készüljön, aki nyár végén a SZIN-re érkezik. Anger Zsolt lett ugyanis az idei Szegedi Ifjúsági Napok arca, nem is akármilyen.

Tovább

Nagy SZIN kedvezmény Szegeden

Óriási engedménnyel vásárolhat a Szegedi Ifjúsági Napokra jegyet, aki a Szeged Napi ünnepségsorozat alatt május 19-től a szegedi Dóm téren ellátogat a SZIN standjához.

Tovább

Újabb nevekkel bővült a SZIN programja

A korábban bejelentett nevek, így Inna, az Enter Shikari és Naugthy Boy valamint a legnagyobb hazai fellépők mellé érkezik a Szegedi Ifjúsági Napokra – mások mellett – a holland legenda, Ferry Corsten, a legnagyobb fesztiválok kedvence, Shantel & Bucovina Club Orkestar vagy a holland  elektro-mágus, Cesqeaux. A SZIN augusztus 23-26 között várja vendégeit a napfényes Tisza-partra.

Tovább