20 évig ingyen Sziget

A jubileumi, azaz idén 20. Sziget olyan vetélkedőt indít csapatok számára, mellyel heti bérletet, hovatovább akár húsz éven át tartó belépést nyerhetnek Európa legrangosabb fesztiváljára. Nevezési határidő – teljesített előfeladatokkal –  június 14.

A Szigeten a helyük azoknak a győzteseknek, akik a jubileumi huszadiktól kezdve akár további húsz évig ingyen bulizhatnak a fesztiválon. Mindenki legnagyobb álma, hogy ingyen járhasson fesztiválozni évről- évre… Ebben az évben, az álomból valóság válik, egy csapat belevaló fesztiválarc számára.
Sziget fesztiválBárki, aki 18. életévét betöltötte és kedvet kap a versenyzéshez, koncertmániás és elég bevállalós, vetélkedhet a csúcsszuper ajándékokért, csak fogja négy – öt cimbijét és egy kis kabalát, majd csapatot alkotva nevezzenek a játékra. Innentől már csak rajtuk áll, mi mindenre képesek a végső győzelemért.

Az előfeladatokat teljesítő első 60 csapat továbbjut a 20 órás online vetélkedőbe, ahol már a Sziget bérletekért folyik a küzdelem. Az első 3 csapat minden tagja méltó jutalmával, egy-egy ottalvós hetijeggyel a zsebében készülhet a végső megmérettetésre, amire a fesztiválon kerül sor. Ott,  az utolsó forduló alkalmával újabb 20 órán keresztül küzdhetnek a fődíjért, az „örök” hetijegy birtokosa címért.

Megéri nevezni, hiszen a csapatok létszámától függően több mint húszan ingyen juthatnak be az idei Szigetre, a legjobb csapat tagjai pedig ingyen járhatnak a Szigetre még 20 évig.

Részletek a http://www.mienkasziget.hu/posztok/20._sziget_vetelkedo.9540.html oldalon.

 

Kulcsszavak: , ,