A Vad Fruttik fényoszlopokkal lép fel Velencén

Péterfy Bori hosszú kihagyás után cseréli vissza a cumisüveget mikrofonra. A karizmatikus
énekesnő kisfia születése után most veti bele magát újra a fesztiválok világába, az EFOTT-ot
olyan különleges programlehetőségnek tartja, amelyet sosem hagyna ki. A Quimbyt többezres
közönsége évek óta alig engedi le a nagyszínpadról. A zenekar ismét nagy bulival készül, ám a
tervek szerint a jellegzetes katartikus-quimbys hangzás mellett megújult színpadképet is
hoznak magukkal Velencére, akárcsak a Vad Fruttik zenekar tagjai, akik két és fél méteres
fényoszlopokkal osztoznak majd a színpadon.

Vad fruttik - Likó Marcell

Vad fruttik - Likó Marcell

Hosszú ideje nem láthattuk-hallhattuk Péterfy Borit, aki várandóssága és szülése után idén tért vissza
a színpadra, most pedig arra készül, hogy ismét meghódítsa a fesztiválközönséget. Az énekesnő
energikusabb, mint valaha, ennek mentén pedig remek bulinak ígérkezik a július 6-i velencei
koncertje.

“Nagyon várom már az EFOTT-ot, lévén, hogy a közönség egészen speciális. Mindig nagy élmény
egyetemisták előtt fellépni. Érdekes azt látni, ahogyan változnak a fiatalok. Ami a koncertet illeti,
tervezzük, hogy új számokat is viszünk Velencére” – árulta el pár mondatban a legnagyobb hallgatói
rendezvényhez fűződő gondolatait az éppen kisfiát etető gyönyörű színész- és énekesnő, aki külön
üdvözölte a kezdeményezést, miszerint minden este lesznek színházi előadások a fesztiválon.

A Quimby az óriási fesztiválközönséget alaposan megmozgató örökzöld dalokkal érkezik Velencére
július 7-én, ám a tavaszi fellépések során olyan újításokat is teszteltek, amik frissítik a színpadi
látványt.

Mindenképpen szeretnénk, ha többlet-tartalommal tudnánk megtölteni EFOTT-os fellépésünket. Azt
akarjuk, hogy Velencén a színpadi látvány több legyen, mint egy átlagos fesztiválos koncerten. A
tavaszi fellépéseinken próbálgattuk lehetőségeinket, a tervek már kezdenek összeállni a fejünkben
mondta Kiss Tibi és hozzátette, vendégzenészeket is terveznek hívni Velencére.

Az egyetemista közönség egyik legnagyobb kedvence, a Vad Fruttik, érdekes fényshow-val lepi meg
a fesztiválozókat, amelyet maga az énekes, Likó Marcell tervezett meg.

Tulajdonképpen két koncertet is kap tőlünk a velencei közönség. Egyrészről a zenei koncertet,
másrészről pedig egy dalokra komponált fényelőadást. Ezt úgy kell elképzelni, hogy alkotóelemeire
bontottunk egy ledfalat, így tizenkét darab két és fél méter magas fényoszlop veszi majd körül a
zenekart. Az oszlopokon a zenére megtervezett fények villannak majd fel – mesélte a gyönyörű
dalszövegeikről is ismert zenekar énekese, aki nagyon várja már a július 7-i velencei fellépésüket.

Kulcsszavak: ,