Robotokká válunk a VOLT-on

VOLT fesztivál 2013A mai sajtótájékoztatunk megtudhattuk, hogy a következő öt évben továbbra is a Lővér Kemping marad a VOLT fesztivál helyszíne, hogy öt év után beadta a derekát az Emil RuleZ!, hogy a nulladik napon egy házi bulit szervez nekünk a Punnany Massif, hogy a tavalyi Telekom csúszda helyett idén az Új Széchenyi Terv Élményparkban csúszkálhatunk, és hogy mind robotokká válunk a fesztivál ideje alatt!

Hol?

A találgatások hosszú sora után ma Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár úr bejelentette, hogy a VOLT fesztivál a következő öt alkalommal még biztosan megkapja az engedélyt a Lővér Kemping területén a rendezvényszervezésre. 2018-ban azonban költözni kell! Hogy hova, és hogyan, azt az elkövetkező időszakban Sopron segítségével fogják megálmodni a szervezők.

Az államtitkár úr megelégedésére egyébként a fesztivál szervezői évi 12 millió forinttal támogatják a Fertő-Hanság Nemzeti Park működését a következő öt év során, valamint továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra. Többek közt a szelektív hulladékgyűjtéssel, a “repohár” bevezetésével, és a programok szervezése során is figyelmet fordítanak a különböző környezetvédelemmel kapcsolatos szervezetek megjelenésére a fesztiválon.

Kivel?

A Punnany Massif házibulit szervez a nulladik napra. Elmondásuk szerint a Fishing on Orfű után a VOLT kedvenc fesztiváluk (a FOO közel van Pécshez, ezért szerepel az első helyen), úgyhogy a tíz éves születésnapjuk alkalmából meghívnak jónéhány magyr zenekart, hogy a nulladik napon szórakoztassa a “korán érkezőket”. Többek közt a Hősök, az Irie Maffia, a Carbonfools, a Kezdet Phiai, a Mary Popkids, Takáts Eszti és zenekara, a Psycho Mutants, a Halott Pénz és a Köztársaság Bandája is jelen lesz ezen a neves rendezvényen.

VOLT Emil.Rulez!

Fotó: Kálló Péter

A 18 éves Emil.RuleZ! zenekar öt éve nem lépett színpadra, ennek ellenére a VOLT szervezői folyamatosan próbálkoztak Hajós András és Hegyi György (a két alaptag)  meggyőzésével, aminek idén meglesz az eredménye. Hajós szavaival élve a zenekar idén jól odab@sz a fesztiválközönségnek. 🙂

 

 

 

A kiemelt nevek után pedig a világsztárok sora ábécében, akikkel összefuthatunk a tömegben, ha szerencsések vagyunk (még jobb esetben a koncertjüket is láthatjuk, hallhatjuk):

Billy Talent, Bonobo, Borgore, Bullet for My Valentine, DJ Fresh, DUBFX, Example, Gus Gus, Hurts, Jamie Woon, Klangkarussell, Knife party, Martin Solveig, Papa Roach, parkway Drive, Parov Stelar Band, Queens of the Stone Age, Skream, Sven Vath, Thirty Seconds To Mars, Turboweekend.

A magyar fellépőket sajnos hely hiányában itt nem soroljuk fel, de nézzétek meg egy részüket videón:

És hogy miért?

VOLT robotok

Fotó: Kálló Péter

Mert mind robotok leszünk! Robotkodhatunk, amennyit csak akarunk. Többek közt a Nagyszínpadot is robotok fogják őrizni, de a fesztivál tíz pontján találkozhatunk tíz különböző kortárs művészeti csoporttal, akik a négy nap alatt számtalan robotot “keltenek életre”. És aki szerencsés, az a helyszínre érkező 1000 db kartondoboz egyikét megkaparintva saját maga is robotolhat egyet.

A tavalyi Telekom csúszda szerény sikere után idán egy kb. 25 méter magas építményre mászhatunk fel, amiről egy majd 100 méter hosszú kötélpályán, a közönség fölött csúszhatunk lefele…

A Heti Válasz Borfesztivál negyedet pedig egy kicsit idén kibővítik a szervezők, nemcsak a borkultúra és a környék jellegzetes gasztroélményét tapasztalhatjuk meg idén, hanem egy teljes országra kiterjesztett ízvilágot ismerhetünk meg (már ha még nem ismertük…).

Kulcsszavak: , , ,