EFOTT 2014, Miskolc

Efott 2014

1976-ban pár egyetemista Abaligeten (a pécsi egyetem szomszédságban) úgy döntött, hogy a vizsgaidőszak levezetéseképpen jó lenne tartani egy hatalamas bulit – ám nem elégedtek meg egy nappal, többet szerettek volna partizni – így jött létre az EFOTT – az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója.

A következő évben megismételték, azonban a helyszín kicsit keletebbre húzódott, Debrecen volt a következő állomása a “vándorfesztiválnak.”
A tavalyi évben Zánka adott otthont a ‘70-es években még csak pár száz fős, mára közel százezres lelket számláló partinak.

Aztán minden évben más és más városba látogattak el a fesztiválszervezők és a közönség, 1984-ben Miskolctapolcán voltak, és most 30 év után újra Miskolc ad otthont a fesztiválnak.

A híres múltra visszatekintő Egyetemváros tökéletes helyszíne lesz a buliknak.

Azonban az Egyetemvárosban nem férne el a nyolc színpad, a tíz kilométer kábel, és a három kilométer kerítés, ezért a kampusz területéről kicsit ki fog lógni, Miskolctapolcáig fog elnyúlni. Tizenhat hektáros területen nagyjából ezerhétszáz fős stáb fog sürögni-forogni azért, hogy mi jól szórakozzunk.

Tehát a sátrak felállítására bőven lesz hely, de valószínű a kollégiumban, és a város hoteleiben is bulizni vágyó fiatalok fognak megszállni.

Természetesen nemcsak a koncertekről fog szólni a jövő évi fesztivál sem. A fürdőzni vágyók ellátogathatnak a Barlangfürdőbe, akik a koncertek között egy kis pihenésre vágynak csónakázhatnak, akik pedig szeretik az extrém dolgokat, azoknak a bob pálya nyújt majd remek lehetőséget a kikapcsolódásra.

Programokról, fellépőkről egyelőre még nem érkezett információ, csak annyi a biztos, hogy jövőre is a vizsgaidőszak után, július 15. és 20. között vár minket az EFOTT.

Kulcsszavak: , ,