Szegedi Ifjúsági Napok 2014-ben is!

Szegedi Ifjúsági Napok 2014Az idei év SZINes siker után a szervezők nagy erőkkel kezdték meg a jövő évi rendezvény előkészületeit, melynek első lépéseként a pontos dátum is meghatározásra került: 2014-ben augusztus 27 és 30. között kerül megrendezésre hazánk kedvenc nyárzáró fesztiválja. 2013-ban sikerült elérni, hogy a legjobb hazai ár-érték arányú fesztivál legyen a SZIN, melyet jövőre is biztosítani szeretnének a szervezők. Számos pozitív visszajelzés mellett a SZIN idei sikerességét jelzi, hogy a FÉLonline.hu kulturális magazin által indított szavazáson második helyezést ért el a felsorolt legjobb hazai fesztiválok versenyében.

2014-ben a jól megszokott módon, a nyár végén kerül megrendezésre a Szegedi Ifjúsági Napok, melynek időpontja augusztus 27 és 30. közé esik majd. A szervezők már megkezdték az előkészületeket, melynek során célként tűzték ki, hogy az idei évhez hasonlóan, jövőre is a legjobb hazai ár-érték arányú fesztivál legyen a SZIN.

Az idén 83.000 látogatót számláló fesztivál nagy sikerrel zárult 2013-ban: napijegyből dupla annyit, a bérletekből pedig 50%-kal többet adtak el, mint a tavalyi évben. A rendezvényről érkező pozitív visszajelzésekben gyakran szerepelt a többi hazai fesztiválhoz képest jóval kedvezőbb étel és italár, valamint a SZIN egyedi hangulata, mely nagyobb külföldi fellépők nélkül is kiváló volt, bizonyítva a hazai együttesek és zenészek produkcióinak magas színvonalát. A siker mutatója az is, hogy a GoldenFeszt elnevezésű, hazai fesztiválok között indított versenyen 1936 szavazattal, szoros versenyben, második helyezést ért el a Szegedi Ifjúsági Napok, mely a közel 6000 szavazat 33%-át gyűjtötte össze ez által.

A 2014-es SZIN szervezése tehát beindult, jövőre is számos meglepetés várható majd, a szervezők nemsokára újabb részlettel jelentkeznek.

Kulcsszavak: , ,