Sziget Fesztiválköztársaság 2014: A fordulat éve

Sziget Fesztiválköztársaság 2014

Eddigi történetének legtöbb látogatóját számlálta idén a Sziget: 415 ezren voltak kíváncsiak a látványvilágában teljesen megújult Fesztiválköztársaságra. Nemcsak a bérletek fogytak el előre, de napi látogatócsúcsot is hozott az idei fesztivál: csütörtökön 85 ezres teltház volt.

 

Öt éve tartó, szinte folyamatos látogatószám csökkenés után nagy fordulatot vett a Sziget utáni érdeklődés. Utoljára 2009-ben volt olyan nap, hogy a Sziget kapujára kitették a „megtelt” táblát és ebben az évben volt a legnagyobb az összlátogatószám is, akkor 390 ezer. Az évek során ez a szám majd’ 30 ezerrel csökkent. „Sokat kínlódtunk az elmúlt években a nemzetközi zenei program kialakításával, mindeközben viszont elindítottunk egy arculat megújulási és szolgáltatásfejlesztési folyamatot is” – meséli Gerendai Károly főszervező, aki elmondta, hogy az idei fordulat szerinte annak köszönhető, hogy egyrészt eltolták a Sziget időpontját egy héttel, így nem ütközik más kontinensek fesztiváljaival, ami könnyítette a sztárok szerződtetését, másrészt a fejlesztések mostanra értek be. „Idén számos gratulációt kaptam személyesen is a nemzetközi szakma és sajtó képviselőitől, akik elsősorban a programok sokszínűségét, a szolgáltatások minőségét és a Sziget vizuális megújulását dicsérték” – mondta Gerendai.

A színes változatosságból legyen itt egy kis ízelítő:


Esküvő, szülinap és Rubik kocka

Bár a fesztivál esküvői sátrában naponta tucatjával kötnek házasságot a látogatók, a Sziget eddigi történetében először történt meg, hogy valós anyakönyvvezető előtt, valós házasság is köttetett a fesztivál alatt. A Sziget karácsonyi kívánság akcióján jelentkezett egy pár, akik itt szerettek volna egymásnak igent mondani. Rendhagyóan legénykéréssel kezdődött az egész, az ifjú ara kérte meg ura kezét, s végül az idei Szigeten megtörtént a hivatalos egybekelés, a szervezők jóvoltából. A Sziget szervezőitől pedig egy örök bérletet kaptak nászajándékba, hogy mindig itt tudják ünnepelni a házassági évfordulójukat.

 

A mínusz egyediken napon egy születésnapot is ünnepeltek a Szigeten. Történt ugyanis, hogy a Queens of the Stone Age frontembere és felesége Brody Dalle egy napon lépett fel a Szigeten, pont azon a napon, melyre gyermekük születésnapja esett. A család így a Nagyszínpad backstageben ünnepelte a gyerkőc harmadik születésnapját, amire a Sziget egy tortával és egyéb ajándékokkal is készült.

 

Egy 10 éves – magyar származású – holland srác is ünnepelt a Szigeten. Ő nem mást, mint hogy megnyerte a Rubik Sziget kocka kirakó versenyét. Az idén 40 éves Rubik kocka és 70 éves alkotója előtt tisztelgő helyszínen több mint száz versenyző közül vitte el a fiatal srác a pálmát.

 

És az is boldog lehet, aki visszakapja elveszettnek hitt cuccait. Egy svájci kislánynak például pénztárcája került meg, összes iratával, mintegy 70 ezer forinttal és némi svájci frankkal egyetemben. De a talált tárgyak osztályára leadtak más dolgokat is. Volt ott egy komplett utazótáska, voltak telefonok, ipodok és fényképezőgépek, leadtak kemping széket és fél pár fülbevalót is. És volt, aki elvesztett naplóját kaphatja vissza, csak jöjjön érte.

 

És végül az idei Sziget krónikájához számos ismert ember látogatása is hozzátartozik. Például Cory Hardrict amerikai színész, akit leginkább a Vészhelyzet sorozatából vagy akár az Eleven testek illetve a Végzet Napja című filmekből is ismerhetünk, a Sziget utolsó napján kijött az OutKast koncertjére, akikkel előző nap futott össze Budapesten.

 

És itt egy kis falat abból, hogyan érezték magukat néhányan a Sziget sztárjai közül:

 

A Sziget Fesztiválköztársaság most zárja határait, augusztus végéig lezajlik a bontás és takarítás, szeptember végére pedig már csak az emléke marad…

Kulcsszavak: ,