Pörög az Instagram a fesztiválokon

A Facebooknál élénkebb jelenlét és pozitívabb szemlélet jellemzi a Telekom VOLT Fesztivál és a MasterCard Balaton Sound Instagram-közönségét, a legnépszerűbb fesztiválhashtag öt nap alatt közel tizenkétezer fotó mellett szerepelt. A Crane által készített Magyar Instagram Körkép eredményei szerint a fiatalok már inkább az Instagramon, semmint a Facebookon osztják meg élményeiket a barátaikkal.

Minden második magyar instagramozó követ márkaoldalakat, melyek legkönnyebben erős vizuális tartalmakkal tudnak rajongókat szerezni – derült ki a Crane június végén debütált közösségi kutatásából, az első Magyar Instagram Körképből. A nyár első két meghatározó fesztiváljának Instagram-oldala – a @voltfesztival és a @balatonsound – 1200, illetve 1400 új követőt szerzett az öt-ötnapos rendezvények alatt, ám a megosztott fényképekhez kötődő aktivitás arányaiban nagyobb volt, mint a hivatalos Facebook-oldalakon. „Az Instagram-profilunkat egész máshogy használjuk, mint a Facebookot: nem információkat, hanem életérzést közvetítünk olyan extrákkal, melyek bepillantást engednek a kulisszák mögé. Ezzel a közönségünk akár 70 százalékát is cselekvésre tudjuk buzdítani, ami amellett, hogy nagyon magas arány, sokkal elkötelezettebb és jóval pozitívabb szemléletű követőket eredményez” – mondta el Kutas Krisztina, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda média és produkciós vezetője.

volt2015_insta

Öt nap alatt tizenkétezer #balatonsound kép

Az Instagram növekvő népszerűségét mutatatja, hogy a #voltfesztival és a #balatonsound hashtagek száma 50 százalékkal nőtt az idei fesztiválok ideje alatt – utóbbi közel tizenkétezerszer, míg például a #volt2015 hétezerszer szerepelt a képek mellett július 13-áig. „Nemcsak a fesztiválozók, hanem a művészek is előszeretettel teszik hozzá a hashtageket a fellépés előtt, alatt és után készített fényképekhez, sőt, sokszor a hivatalos profilokat is megjelölik ezekben a bejegyzésekben” – mondta el Kutas Krisztina. A Magyar Instagram Körkép adatai szerint a magyarok nyolcvan százaléka használ hashtageket feltöltött posztjaikhoz. „Vannak a hétköznapokban jól megszokott jelölések, ilyen a #mik vagy az #ikozosseg, de a fesztiválokon inkább hangulatfestő szavakkal látjuk el fotóinkat, mint például a #love, #friend és a #happy” – árnyalta a képet Boroznaki Gergő, a kutatás projektvezetője, a Crane ügyfélkapcsolati igazgatója.

balatonsound_insta

Fesztiválélmények: inkább Instán, mint Facebookon

A kutatás 30 év alatti válaszadóinak közel fele közvetlenebb és érdekesebb csatornának találja a fotómegosztót, mint a többi közösségimédia-oldalt, ezért 91 százalékuk naponta legalább egyszer megnyitja az appot. Szintén ez a korosztály mondható a legaktívabbnak megosztás szempontjából: háromnegyedük hetente tölt fel fényképet vagy videót az Instagramra. „A 18 éven aluliak leginkább szelfiket, a fiatal felnőttek pedig a barátaikkal közös képeket posztolnak. Nincs ez máshogy a fesztiválokon sem, de Zamárdiban például nagyon népszerű fotótéma a balatoni naplemente és napfelkelte, valamint a vízben található Balaton Sound felirat és az idei »felfedezett«, Pumped Gabo is, aki »szökőkutas Zsanettet« váltotta az éppen népszerű mémek sorában” – tette hozzá Boroznaki Gergő.

Top 3 hashtag a VOLT Fesztiválon (2015. július 6.):

volt2015 (6951 db)

voltfesztival (2555 db)

voltfestival (2227 db)

Top 3 hashtag a Balaton Soundon (2015. július 13.):

balatonsound (11445 db)

balatonsound2015 (4862 db)

sound2015 (1182 db)

Kulcsszavak: , , ,