“… toltuk neki, mint az állatok”

utcazene

Elkészült az első hazai “utcazene road-movie”, melyből megtudjuk, milyen emlékek kötik a hazai popélet ma már legnagyobb bandáit, előadóit az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztiválhoz. Mikor derült ki, hogy a Punnany nem is olyan rossz zenekar, és kivel zenélt először zenekarban Csemer Bogi? 

“Az első volt, amikor azt éreztem, hogy nem is vagyunk olyan bénák” – emlékszik vissza Felcser Máté, a korai Punnany Massif veszprémi koncertjére. “Csak elmennének, ha annyira sz…k lennénk!” – tette hozzá, a közönségre utalva. 2009-es emlékét idézi a Mary Popkidsből Kama és Sanyóca. A koleszszobák zenészekkel zsúfolt báját, a közös jammeléseket említik, majd Kama egy mondatban foglalja össze az ottlét esszenciáját: “Az a lényeg, hogy toltuk neki, mint az állatok.” Csemer Bogi zenei fejlődésének fontos állomásaként említi az Utcazene Fesztivált: “Ott tanultam meg nagyon jól vokálokat énekelni” – mondja és Petruska Andris nagy megdöbbenésére Bogi bevallja azt is, hogy ott, Andrissal zenélt először zenekarban. A Fran Palermoról pedig kiderül, hogy szívesen játszanának a veszprémi állatkertben, két zsiráf között…

Lássuk a filmet:

Kulcsszavak: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.