Fesztivál teleportálót fabrikáltak a SZINesek, Kwabs a SZINen

Kwabs

A korábban bejelentett nemzetközi nevek – így  például Jasmin Thompson, a Dubioza Kolektiv, a Foreign Beggars vagy a 2Unlimited – mellé sorakozott a BBC Sound of 2015 listás Kwabs is. A hazai sort pedig a 30Y, a Vad Fruttik, Paddy and the Rats, a Belga és a Honeybeast erősíti. A korábban Greener Festival díjas SZIN idén is a fenntarthatóságot tűzte zászlajára, emellett elkészítették a világ legbulisabb fesztivál teleportáló gépét.
Érkezik tehát a Szegedi Tisza-partra generációjának nagy tehetsége, a ghánai származású, de londoni születésű Kwabs, aki tavaly fantasztikus koncertet adott a Szigeten, így garantált, hogy a SZIN közönségét is elvarázsolja majd. A finoman melankolikus, neo-soul és “Synth&B” stílusban utazó Kwabs Walk című kislemeze az egész kontinensen hatalmas sikert aratott, több országban, köztük nálunk is vezette a slágerlistákat. A jelenlegi angol pop/soul szcéna egyik legizgalmasabb előadóját a közönség és a kritika is egyaránt dicsőíti. Tavaly szeptemberben jelentkezett bemutatkozó nagylemezét ezúttal a SZINen mutatja be a hazai közönségnek.

A tavaly elindított „Te vagy a Főnök interaktív fesztivál beszavazó show”–ról a SZIN 2016 szervezői elárulták, hogy brutálisan sok szavazatot kaptak a hazai fesztiválzenekarok legjobbjai is. Az eddig sem szegényes hazai fellépők listájára immár felkerült a 30Y, a Vad Fruttik, az ír punk rock kocsmazenét játszó miskolci zenekar, a Paddy and the Rats, a Belga, és a szegedi Honeybeast is.

Szeged mission
A SZIN szervezői megalkották a világ legbulisabb fesztivál teleportáló gépét: a SZIN FÜLKE az ország bármely pontján felbukkanhat, és a fiatalok azonnal belekóstolhatnak Szeged SZINES fesztiválhangulatába. A SZIN FÜLKE küldetése – túl azon, hogy minél többen átéljék ezt a hangulatot – az, hogy kiSZINezze a tanulással és a robotolással túlcsordult szürke hétköznapokat A SZIN FÜLKE ahol felbukkan, ott kedvezményes bérleteket, SZIN 2016 relikviákat is találhatnak a nyár végi fesztiválra készülők.

SZIN 2016, a fenntartható fesztivál
Gőzerővel készülnek a SZIN 2016 installációi, amelyeket csak és kizárólag újrafelhasznált anyagokból állítanak össze, zöld energiával működnek, és a szervezők elmondása szerint brutális hangulatot varázsolnak Szeged gyönyörű Tisza partjára! A Szegedi Ifjúsági Napok egyedüli magyar fesztiválként a Greener Festival Awards-on is bezsebelt egy jutalmat, ami hatalmas megtiszteltetés, egyben felelősség is. SZIN 2016: „Küldetésünk, hogy a felszabadult fesztiválozás közben, a jövő generációival megkedveltessük a zöld energiák hétköznapi felhasználását, megtanítsuk velük a környezettudatos élet fontosságát nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is.”

SZIN 2016 kedvezményes bérletek!
A Szeged Napja Ünnepségsorozat és XXII. Szegedi Borfesztivál (2016. május 13-22.) ideje alatt a SZIN FÜLKE ontja magából majd a kedvezményes bérleteket, napi jegyeket és SZIN relikviákat!

Egyedi bérlet árak:
– a XXII. Szegedi Borfesztivál minden napján 15.990Ft –os elővételes bérlet mellé ajándékok járnak
– a XXII. Szegedi Borfesztivál minden napján adott órában bestiálisan kedvező 13.990Ft-ért lehet hozzájutni a SZIN 2016 bérletünkhöz.
– az SZTE nappali tagozatos diákjai 12.990Ft-os áron 2016. június 30-ig vehetnek bérletet (csak a JATE Klubban és az SZTE Ajándékboltban)
a szegediek pedig a  XXII. Szegedi Borfesztivál minden napján 5490Ft helyett, 4990Ft-ért vehetik meg a SZIN napijegyeiket (szegedi lakcímkártya felmutatásával)

A SZIN 2016 szervezői sejtelmesen még annyit elárultak, hogy a XXII. Szegedi Borfesztivál első napján (2016. május 13.) jön az idei Szegedi Ifjúsági Napok teljes fellépői listája, valamint olyan fesztivál élmény meglepetéseket is tartogatnak még számunkra, amelyek biztosan felejthetetlenné teszik az idei nyár végét!

Kulcsszavak: , , , , , , , , , ,