Félreismertem: Új Kelemen Kabátban nóta érkezett (VIDEÓ)

Az idei napsütötte tavasz első nagy slágerét szimatolhatjuk a Kelemen Kabátban most debütált dalában. A Félreismertem című nóta a ’72-es táncdalfesztiválon is dobogós lett volna, de 2017-ben garantáltan bekunkorodik a hallójáratainkba. És még egy klipet is kapunk hozzá.

Íme:

A tavaszi rügypattanással egyidőben dobta be a közösbe a Kelemen Kabátban zenekar a legújabb dalát, amit Dér Henivel közösen hoztak össze. Horváth Boldi frontember szerint “bár témájában a szakításról szól és egy balhés dal, nem a tragikus részét fogja meg, hanem az odamondogatós, megkönnyebbülős oldalt”. Ahogy Boldi elmondta, a dal hangulatát remekül egészíti ki Heni – akit nem mellesleg korosztályának egyik legjobb énekesének tart – laza, egyéni hangja és markáns karaktere.

A Félreismertem eredettörténetét szintén Bolditól tudtuk meg: “A dalt a nyári alkotótáborban írtuk. Gazsinak volt egy 70-es évek hangulatú zongora témája, amire megírtam egy szöveget és egy dallamot. Nagyon hamar, 2-3 óra alatt kész volt az első vázlata” – meséli. Mint elmondta, az a korszak inspirálta, amit az LGT és Demjén határoz meg leginkább számukra. A szerzemény mégis sokáig a fiókban feküdt, de ennek is megvolt az oka. “Fontos üzenete a dalnak, hogy az igaz barátok mindig mellettünk vannak illetve egy rossz kapcsolatból inkább lépjünk ki. Nem véletlenül tavasszal hoztuk ki, hisz’ abszolút tavaszi felszabadulás feelingje van számunkra. Mind hangzásában, mind szövegében a szabadság iránti vágy a központi üzenet a nótában” – meséli a Kelemen Kabátban frontembere.

Kulcsszavak: ,