Toplistás énekesnő érkezik az EFOTT-ra – Rita Ora Velencén

A Spotify-on havonta 18.489.743-an hallgatják, egyike azon utolsó szerencséseknek, akik Aviciivel még közös dalba foghattak, legújabb kislemeze, az OWY pedig mindössze négy napja debütált. A közel harminc éves színész- és énekesnő, a brit Voice és X-Faktor mentora, RITA ORA a napokban visszaigazolta: ott lesz Velencén, a 2019. július 9-15. között rendezett EFOTT-on!

Rita Sahatçiu Koszovóban született, azonban a háborúk miatt hamar Angliában kötött ki, ahol édesapja a könnyebb kiejthetőség érdekében Orara változtatta vezetéknevüket. Kezdetben a család pubjában énekelt, a nagyközönség először Craig David Awkward című dalában hallhatta őt, 2007-ben. Két évvel később az Eurovíziós Dalfesztiválon Angliát szerette volna képviselni, de végül visszalépett, mondván: még nem áll készen erre a feladatra. Újabb két év múlva aztán berobbant a köztudatba a Dj Fresh-sel közös Hot right now című slágerrel. Innentől szárnyalni kezdett karrierje: R.I.P. dalával, majd Ora című albumával a toplisták élére tört. Megélhette, hogy Aviciivel közös dalt írhasson, amelynek csak a hivatalos klipje 125 millió megtekintésnél jár az ismert videómegosztón.

Dolgozott még együtt James Morrisonnal és Iggy Azaleaval is, de kooperációi közül 2018 májusában hozta a legnagyobbat: Bebe Rexha, Charli XCX és Cardi B társaságában a Girls című slágerrel – klipjüket 57 milliószor nézték meg szerte a világon. A popdíva dalait folyamatosan adják a hazai rádiók is, a zenelejátszó appok számlálói pedig szédületes sebességgel pörögnek. Énekesi pályája mellett láthattuk mentorként a brit Voice-ban és az X-Faktorban, sőt mára kiderült, hogy színészként is megállja a helyét: számos sorozatbeli szerep mellett a Halálos iramban 6. részében, majd a Grammy-díjra jelölt A szürke ötven árnyalata című trilógiában is láthattuk, utóbbiban Christian Grey húgaként.

Jessie J után ismét egy popdívát sikerült headlinerként igazolnunk az EFOTT-ra. Várakozásaink szerint Rita Ora erős hangja, extravagáns megjelenése és laza stílusa minden fesztiválozóban mély nyomot hagy majd. Tavaly járt már Magyarországon, bár akkor azt gondolta, Budapesten vanmi csak bízni tudunk benne, hogy adott-kapott élményei miatt örökre emlékezni fog: a Velencei-tó partján koncertezett és bulizott egy hatalmasat – mondta Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója.

Necc Party

A sokoldalú popdíva mellett megközelítőleg 200 zenei programmal találkozhatnak 2019-ben az Efottozók. A szervezők bejelentése szerint a hazai előadók közül már biztosan ott lesz a Halott Pénz, Majka, a Margaret Island, a ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda, a Supernem, a Road és az AWS, a hangulatról gondoskodni fog továbbá a Necc Party is, de hamarosan kiderül minden fellépő, aki csak megfordul Velence-Sukoró térségében, az egyhetes nyaralás ideje alatt.

Kulcsszavak: , , ,