A nyár legjobb pillanatai

Elkészült a Sziget AfterMovie, a 2014-es Fesztiválköztársaság legjobb pillanataival.

Tovább

Kérj Te is SZIN bérletet Karácsonyra!

szin

2015-ben tovább dübörög a Szegedi Ifjúsági Napok, melynek szervezésén már nagy erőkkel dolgozik a SZIN csapata. A karácsonyi akció keretében december 31-ig mindössze 11.900 Ft-ért lehet megvásárolni a SZIN bérleteket. Természetesen a fellépők kommunikálása is megkezdődött, folyamatosan bővül a repertoár külföldi és hazai előadókkal, melyek közül elsőként az Anna and the Barbies csapatának örülhet a közönség.

Tovább

Már lehet jegyet venni a Soundra

Balaton Sound

December 1-én 12 óra 1 perctől indul a 2015-ös MasterCard Balaton Sound jegyértékesítése – jelentették be a fesztivál szervezői. Jó hír, hogy az első 10.000 bérletet “early bird” áron, azaz 39.900 forintért lehet megvásárolni. A Sound július 9-12 között lesz Zamárdiban, a bérleteseket pedig egy nulladik nap is várja.

Tovább

Újabb nevek a VOLT Fesztivál kínálatában

Egyedi módon, a közönség bevonásával jelentette be a VOLT Fesztivál szervező csapata, hogy jövő júliusban a Rise Against, a Parov Stelar Band és a Parkway Drive is fellép Sopronban.

Tovább

Hazai fesztiválok Európa élvonalában

Az összes nevezett „szigetes” fesztivál, azaz a VOLT, a Sound, a Sziget illetve a VOLT és a Deadcode Produkció által jegyzett B.my.Lake is bekerült kategóriájának legjobbjai közé. A Sziget a „nagyfesztiválok” kategória mellett a „legjobb zenei felhozatal” és a „sztárok kedvenc fesztiválja” csoportban is ott van a legtöbb szavazatot kapottak közt. S hogy ki lesz kategóriájában az első, január 14-én derül ki.

Tovább

Elfogytak az early bird jegyek a VOLT-ra!

Hosszas sorbanállással szembesült, aki tegnap megpróbálkozott a kedvezményes árú, ún. “early bird” VOLT-bérlet megvásárlásával.

Tovább

VOLT 2015: kedvezményes jegyek már kaphatók

Nyolc hónappal a kapunyitás előtt már három világsztárral rukkoltak elő a VOLT szervezői. A jegyárak tavalyhoz képest nem változtak, az első 1000 db bérlethez pedig kedvezményes, “early bird” áron, 19.990 Ft-ért lehet hozzájutni mostantól. “Magyarország legszerethetőbb fesztiválja” jövőre július 1-2-3-4-én várja Sopronba közönségét.

Tovább

Indul a nagy fesztivál-szavazás

Négy „szigetes” fesztivál ismét versenybe száll Európa fesztiváljainak legnagyobb elismeréséért. A különböző kategóriákban eu.festivalawards.com/vote oldalon lehet szavazni. Rajta!

Tovább

5 nap, 170 fellépő, 78 ezer látogató az idei SZIN-en

Véget ért az idei Szegedi Ifjúsági Napok. A fesztivál ideje alatt összesen 78 ezer ember fordult meg az Újszegedi Partfürdőn, a leglátogatottabb a szombati, záró nap volt, melynek során 19 ezer ember bulizta végig a koncerteket. A SZIN 4. napján többek között a Brains, a Subscribe, a ROAD, az Intim Torna Illegál, valamint a Maszkura és a Tücsökraj lépett fel, a nagyszínpados fellépők sorát pedig a Vad Fruttik és a Punnany Massif lehengerlő koncertje zárta.

Tovább

Óriási tömeg a SZIN idei leglátogatottabb napján

Nagy sikerrel zárult az idei SZIN eddigi leglátogatottabb napja, melynek során közel 17 ezer ember fordult meg az Újszegedi Partfürdőn. A 3. nap is igazán SZINes programokat és koncerteket kínált, többek között a Republic, az Irie Maffia, a Quimby, a Bëlga, Zagar, a Gypo Circus és a Boney M legnagyobb slágereire tombolhattak a fesztiválozók.

Tovább