Sikeres volt a 22. VOLT

VOLT feztivál 2014

Hétfő hajnalban ért véget a 22. VOLT Fesztivál, melyre 5 nap alatt 120 ezren látogattak a Lővér kempingbe. Emellett a Telekom és a Ustream közös projektje okán a VOLT Fesztivál élő streaming közvetítése – négy nap során – több mint félmillió megtekintést ért el.

Tovább

Grátisz nulladik nap a B.my.Lake-en

Danny Tenaglia

A B.my.Lake szervezői a nulladik napra is nagy dobással készülnek, ugyanis Danny Tenaglia egy egész estés szettel érkezik majd a fesztiválra augusztus 18-án. Ennek köszönhetően az elektroikus zene rajongói még a tavalyinál is nívósabb programra számíthatnak, ráadásul, aki július 18. éjfélig megveszi a bérletet, az gyakorlatilag ajándékban kapja a nulladik napot.

Tovább

SZIN: már több mint hatvanan a kezdő körben

Punnany Massif

Több mint 60 fellépő neve már publikus az idei SZIN-en, és még legalább ennyi név bejelentése hátra van. A külföldi zenei produkciók között szerepel a brit slágergyáros Example, a tavalyi SZIN közönségszavazáson élen végző Russkaja, de találkozhatunk az ÁRKÁD Party Arénában Franciaország legjobb dj-jével, Quentin Mosimann-el is. A hazai zenei élet meghatározó fesztiválzenekarai közül is már sokan biztosnak mondhatják a

Tovább

Hosszabb lesz a VOLT Fesztivál

Volt fesztivál 2014

Az Arctic Monkeys várva várt, július 6-i koncertjével együtt összesen 6 éjszakát tölthetnek idén Sopronban a VOLT Fesztivál rajongói. A “legjobb zenekar” címmel kitüntetett brit banda mellett világsztárok sora és majd’ 150 hazai előadó lép fel a Lővérekben. A szervezők egy hatalmas, köztéri “SOPRON” felirattal ajándékozzák meg a VOLTnak otthont adó várost, ahová az idei évben itthonról és szerte Európából

Tovább

Ezen a hétvégén is folytatódnak a programok a Gyerek Szigeten

Gyerek Sziget térkép

Közeleg a hét és a tanév vége, így igazán szabadon, nagy tervekkel várhatják kicsik és nagyok a Generali Gyerek Szigetet, ahol ezen a hétvégén is ezernyi kaland, izgalom, színi előadások és kézműves foglalkozások várják a nagyérdeműt. Most is szombaton és vasárnap, június 14-15-én, 10-18 óráig, természetesen ingyenesen.

Tovább

Na, ki jön még a 2014-es Szigetre?

Black Sun Empire

Tucatnyi újabb névvel jelentkezett a Sziget, köztük nagy visszatérők és aktuális sztárok, ahogy ez a Szigeten már lenni szokott. Jön például a “ska egyik ékköve”-ként titulált Madness, Sir Bob Cornelius Rifo, DJ elektronikus zenei projektje, a The Bloody Beetroots, az amerikai popcsillag, Kelis, a ska-punk vonalon orosz népzenei elemekkel mozgó Leningrád és sokan mások.

Tovább

Épp itthon van a Bohemian Betyars

Bohemian Betyars

Egy kalandos európai turnén van túl az idén ötéves Bohemian Betyars zenekar. A verbunk-punk műfajteremtő bandája szeptemberben Berlinbe költözik, de addig lesz szülinapi buli és még egy kört tesznek Európában.

Tovább

Féláron a Gourmet-ra – Gasztro Essentials

gourmet fesztivál

A Gourmet Fesztivál is csatlakozott a május utolsó hétvégéjén az egész várost “átölelő” Budapest Essentials programsorozatához. A BP Essentials karszalaggal rendelkezők féláron jöhetnek Millenárison rendezendő gasztro-kalandra.

Tovább

XX. Szegedi Borfesztivál

XX. Szegedi Borfesztivál

Ugyan már tart néhány napja, de ha valaki még elindulna, biztosan talál jó programot, akár hétvégére is, hiszen május 25-ig, vasárnapig tart a XX. Szegedi Borfesztivál, melyre az alábbi rövid videóba zárt üzenet is invitál, Mucsi Zoltán előadásában.

Tovább

Example, a brit slágergyáros a SZIN-en

Example

Az Example-lel startol a Szegedi Ifjúsági Napok. Az angol énekes, rapper és producer toplistavezető dalainak, teltházas koncert turnéinak, profi zenekarának és látványos színpadi show-inak köszönhetően napjaink egyik közkedvelt fesztivál fellépőjévé vált. Example mellett fellép még a SZIN-en a szinte már hazajárónak számító Russkaja, valamint rajtuk kívül érkeznek a hazai zenei élet meghatározó fesztiválzenekarai. Fellép többek között a Punnany Massif, a

Tovább