Before I Die

Before I die...

 

A világon több mint 400 helyen épített Before I Die fal közül a budapesti Sziget Fesztiválon felállított alkotás is bekerült a nemrég napvilágot látott Before I Die albumba.

‘Before I die I want to…’ azaz „Mielőtt meghalok, szeretnék…” A Before I Die projekt New Orleansban indult, Candy Chang munkájaként, 2011-ben. Egy fekete fal, ahová mindenki felírhatja vágyait, amit szeretne még beteljesíteni életében.

Az első fal felállítása óta több mint 425 Before I Die fal épült, 60 országban, majd’ 25 nyelven. Két évvel ezelőtt, a Sziget és a Banner Casting csapata együtt építették fel az első Before I Die falat Budapesten, s több tízezer ember osztotta meg a gondolatait és reményeit a Sziget fesztivál ideje alatt.

Az illékony alkotás megkívánta, hogy valamilyen módon maradandóvá váljon, ezért a Before I  Die létrehozói albumot készítettek, egy könyvet, amivel megünnepelhetik  a leginspirálóbb falakat és a mögöttük rejlő történeteket, a világ minden tájáról. A könyv összegyűjti és megmutatja egy-egy közösség reményeit, kívánságait, s a budapesti szervezők nagy örömére a Szigeten felállított fal is bekerült a kiválasztottak közé. A Publishers Weekly így írt a megjelenő könyvről: „Erős és értékes emlékeztető, hogy az élet nem áll meg, és soha sem túl késő, vagy túl korai csatlakozni az örömhöz.”

„Az az egy hét nem csak maradandó emlékeket adott mindenkinek, aki részt vett benne. Szorosabbá fűzte a kapcsolatot az alkotó és a hazai csapatok között és Candy felkérésére közösen választották ki a Budapest Before I Die fal képeiből azokat, amelyek helyet kaptak a Before I Die könyvben” – mondta Banner Szűcs Lóránd, a haza Before I Die csapat főszevezője. – „A megtiszteltetés mellett, hatalmas öröm is egyben, hogy egy gondolatból ilyen maradandó érték született” – tette hozzá.

A könyv, amiben Budapest méltón képviseli magát és az itt élő embereket, egyszerre magába foglal designt, fantasztikus képeket, és elgondolkodtató emberséget.

Kulcsszavak: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.