A SZIN a New Level Empire mellett kampányol

szin

Beindította a Szegedi Ifjúsági Napok a motorokat, hiszen még csak év eleje van, de máris 3 fontos hír látott napvilágot a fesztiválról. Az egyik, hogy 2 év után Ákos az Igazán Turné 2015 állomásaként ismét fellép a SZIN-en. A másik, hogy a SZIN hivatalos támogatója lett a New Level Empire formációnak, illetve február 13-án megrendezésre kerül az év első nagy SZIN bemelegítő bulija, a „Wake Up Szeged” a szegedi Városi Sportcsarnokban.

Tovább

Minden szinten Rock and roll – A Millenárison lép fel az Európa Kiadó

2015. február 20-án tart koncertet – hosszú idő után először Budapesten – a Millenárison az Európa Kiadó. A koncerten a zenekar mellett néhány szám erejéig bemutatkozik majd egy új Európa Kiadó zenész is. Meghívott vendégeiként pedig, a Menyhárt Jenővel számos URH klasszikust közösen jegyző Müller Péter Sziámi és a rövid idő alatt népszerűvé vált Krasznai Tünde állnak színpadra.

Tovább

Újra Lamb az Akvárium Klubban

Lou Rhodes és Andy Barlow 96-ban alakult duója visszatér Magyarországra a Budapest Promóter szervezésében, hogy bemutassa legújabb Backspace Unwind című lemezét a rajongóknak. Március 4-én a Lamb mellett a Dorothy’s Legs, valamint a Mius gondoskodik majd a hangulatról az Akvárium Klubban.

Tovább

A Glass House együttes Magyarországon

Felejthetetlen zenei élményt kínál január 29-én a Budapest Music Center.
A színpadon ezúttal a Grammy-díjas Frank London és zenésztársai, azaz a
The Glass House Project.

Tovább

Kiváló nevekkel indít a Sound

Balaton Sound

Parádés sztár-csomaggal rukkolt elő első bejelentésében a MasterCard Balaton Sound. A most napvilágot látott nevek közt ott van például a világ elsőszámú DJ-jének választott Hardwell, a legrangosabb partihelyek sztárja, Nicky Romero, a Grammy díjas Afrojack és sokan mások. A hírek szerint 2020-ig biztos, hogy Zamárdiban marad a Sound és jelentős fejlesztések is várhatóak, már az idén, július 9-12 között.

Tovább

Music Killers rezidensek a döntőben Az Év Dj-je választáson

A Dj Szövetség és a Ballantine’s idén is megrendezi Az Év Dj-je szavazást, ahol két hazai kategóriában (Hazai Mainstream, Hazai Underground) összesen 8 Music Killers rezidens kapott jelölést.

Tovább

Ismét Európa legjobbja a Sziget

Szerdán késő este, a hollandiai Groningenben jelentették be a 2014-es év legjobb európai fesztiváljait versenyre hívó European Festival Awards győzteseit. A Sziget – 2012 után – ismét megnyerte a megmérettetés “fődíját”: Európa “legjobb nagyfesztiválja” a Sziget Fesztiválköztársaság.

Tovább

Kalapács alá kerültek a Punnany Massif „óriáshangszerei”

Közel másfél millió forint plusz adományhoz jutott a mélyszegénységben élő gyermekek felzárkóztatását segítő Szimfónia zenei program annak a jótékonysági licitnek köszönhetően, amelyen a Punnany Massif „óriáshangszerei” kerültek kalapács alá. A befolyt pénz szegény gyermekek számára jelent lehetőséget, hogy részt vegyenek a programban.

Tovább

Sziget 2015: Itt vannak az első nevek

Sziget Fesztiválköztársaság

Megérkeztek Sziget Fesztiválköztársaság első – 2015-ös zenei hírei. Bár a most bejelentett nevekből még csak az augusztus 11-én, a Nulladik napon fellépő Florence and the Machine a főműsoridős, az már ebből a listából is jól látszik, hogy jövőre is az izgalmas aktualitások és a változatosság jellemzi majd a Sziget programját, augusztus 10-17 között.

Tovább

Ákos fellép a STRANDon … és a VOLTon is

Bejelentették a szervezők a jövő évi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál első hazai fellépőit, köztük Ákost, aki a STRAND történetében először lép fel a Petőfi Rádió és VOLT Produkció közös fesztiválján. Visszatérő vendégként jön viszont a VOLT-ra is, a rajongók nagy örömére.

Tovább