Címke: szin

Ifjú zenei tehetségeket támogat a SZIN

A legnagyobb hazai nevek közül már többen ott sorakoznak a Szegedi Ifjúsági Napok 2017-es fellépőinek listáján. A SZIN jövőre augusztus 23-26. között jelentkezik, de addig is egy ösztöndíjat alapított, mellyel szegény sorban élő tehetséges fiatalok zenei képzését igyekszik segíteni.

Tovább

Újra sikeres a SZIN

Ismét a hazai fesztiválpiac egyik meghatározó fesztiváljává vált a Szegedi Ifjúsági Napok, ami  – hosszú évek után – újra gazdaságilag is eredményes lett.

Tovább

A legbulisabb nyárzárás a Tisza-parton volt

A SZIN az egyetlen hazai Greener Festival díjas rendezvényként idén is az ökotudatosságot tűzte ki zászlajára, így sikerrel működött a RE:kocsma, ahol ki lehetett próbálni az ehető kanalat és a szalma szívószálat is, valamint ötösre vizsgázott a komposzt wc is. A SZINen négy nap alatt közel 90 ezren búcsúztatták ebben az évben is a nyarat.

Tovább

SZINezd újra

szin

Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának” vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át.

Tovább

Jégpohár és Ehető Kanál a SZIN-en

szin

Az egyetlen hazai Greener Festival díjas rendezvény, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) idén számos öko-újdonsággal rukkol elő: fellép a Jégpohár, a RE:kocsma, az Ehető Kanál, a Beszélő fák, a Szalma Szívószál, a RE:pohár, a Komposzt WC és még sokan mások az idei ökoSZIN-en.

Tovább

Tizenhét vadonatúj DJ-vel és interaktív színpaddal erősít a SZIN

Tizenhét vadonatúj fellépővel bővült a Szegedi Ifjúsági Napok kínálata: a ma reggel bejelentett nevek között olyan világsztárok is szerepelnek, mint a német Milk & Sugar vagy a svéd Aaron Chupa. A hazai élvonalból már biztosan Szegeden búcsúztatja a nyarat Pixa, Newik, Sterbinszky, Julia Carpenter és a Drop the Cheese is.

Tovább

Fesztivál teleportálót fabrikáltak a SZINesek, Kwabs a SZINen

Kwabs

A korábban bejelentett nemzetközi nevek – így  például Jasmin Thompson, a Dubioza Kolektiv, a Foreign Beggars vagy a 2Unlimited – mellé sorakozott a BBC Sound of 2015 listás Kwabs is. A hazai sort pedig a 30Y, a Vad Fruttik, Paddy and the Rats, a Belga és a Honeybeast erősíti. A korábban Greener Festival díjas SZIN idén is a fenntarthatóságot tűzte zászlajára,

Tovább

Színesebb lesz a SZIN

szin

Megújult külsővel és gazdagabb kínálattal jelentkezik a hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok 2016. augusztus 24-28. között, benne a hazai zenei élet legjava és nemzetközi sztárok. Mindez, most early bird áron 11.990 forintért.

Tovább

Beindult a hétvégi láz a SZIN 5. napján!

Véget ért a SZIN 5. napja, mely a hétvégén bulizó fesztiválozókat is lecsalogatta az Újszegedi Partfürdő területére. Ennek hatására a héten legtöbben ezen a napon látogattak ki a Szegedi Ifjúsági Napokra, így be is indult igazi hétvégi fesztiválhangulat, köszönhetően többek között a Szabó Balázs Bandája, a 30Y, a Hősök, a Majka & Curtis, valamint a Magna Cum Laude óriási sikert

Tovább

“F*ck the fence”

Margaret Island, Halott Pénz, Punnany Massif, Belga, Ganxsta Zolee és a Kartel, Subscribe, Dubioza kolektiv. Csak hogy néhány nagy nevet említsünk, akik koncertjükkel fergeteges hangulatot varázsoltak a Szegedi Ifjúsági Napok 4. napjára.

Tovább