Címke: Hegyalja Fesztivál

A nyár legszexibb világrekordja számokban és képekben

409 együtt tusoló fesztiválozó, több mint 12 liter AXE tusfürdő és 12 locsolófejből alázúduló víz egy 150 négyzetméteres, gigantikus zuhanyzóban: ez a nyár legszexibb világrekordja számokban.

Tovább

85 ezren buliztak a Hegyalján

A Stereo MCs élő buliján több generáció táncolt együtt, az Irie Maffia és Akkezdet Phiai együtt léptek színpadra, a legjobban várt bandák, a Suicide Silence és az Enter Shikari pedig elvegyültek a fesztiválozók között, együtt buliztak a hegyaljásokkal. A szombati zárónap bőven vasárnap reggel ért véget, a fesztivált táncolva búcsúztató hegyaljásokkal. Idén, tavalyhoz hasonlóan 85 ezren döntöttek úgy, hogy a

Tovább

A Hegy’ csúcsa: zárónapi hangorgia

A Biohazard pénteken legyalulta a Tisza-partot: Billy Graziadei a színpadállványon fejjel lefelé lógva gitározott, közönséggel pacsizott, és akkora őrületet kavart, amit a jelenlévők biztosan sosem felejtenek majd el. A saját koncertjére a brit Skindred buliján alapozott, és lenyomott velük egy közös számot. A két csapat ezután az ezrek által követelt és várt, már másfél napja Tokajban fesztiválozó Suicide Silence-szel afterezett

Tovább

Világrekord és a Biohazard a Hegy’en

Everlast akusztikus bűvkörébe vonta csütörtökön a Hegyalját, a FreshFabrik és a Hatebreed fesztiválozót lepett meg a születésnapján, Kowa egyedülálló produkcióval jött, a Danko Jones az Ektomorffal zúzott, a Pendulum egyik utolsó magyarországi DJ setjén a bulizók csordultig töltötték a Borsodi Malátabárt, Ganxtáékat pedig közönségtalálkozón faggathatták a hegyaljások. Péntek délután megdőlt az együtt tusolás világrekordja: az Axe Közös Tusolás Guinness Rekordjában

Tovább

Bár örökké tartana: Everlast ma a Hegy’en

Everlast már a Tisza-parti nyarat és a Borsodi Nagyszínpad mögötti bográcsban készült vaddisznópörköltöt ízlelgeti: a House of Pain egykori frontembere este tízkor lép fel a Borsodi Hegyalja Fesztiválon. Az ő koncertjét még a sajátjánál is jobban várja Ganxsta Zolee, akinek nagy példaképe a kultikus amerikai zenész. Ausztriából a Parov Stelar Band érkezik, új albumot hozva a fesztiválozóknak. A Danko Jones

Tovább

Tokajban már alakul a fesztivállapot: nulladik nap

Már érkeznek a fesztiválozók Tokajba: a hegyaljások zöme jó előre beszerezte a belépőjét, a többiek a helyszínen juthatnak hozzá, valamint néhány darab szuperakciós bérlet vár még a leggyorsabbakra, az ország három nagyvárosában. Az eddigi legszerencsésebbnek ígérkező, 13. Hegy’en kedd este már bulizhatnak a hegyaljások, a Tisza-parti város utcáin pedig már most mindenhol a holnap fellépő Alphaville számai szólnak.

Tovább

Vasúton fél áron a Hegyalja Fesztiválra – újabb vonat vasárnap Budapestre

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Tokaj állomásra, a július 18. és július 22. között megrendezésre kerülő Hegyalja Fesztiválra utazóknak.

Tovább

Hegyalja Fesztivál 2012 – A teljes program

Van egy hely, ahol nem kell választanod a víz és a bor között, mert a legjobb zenék és a legjobb társaság mellé mindkettőt megkapod: ez a hely Rakamaz-Tokaj. A Borsodi Hegyalja Fesztivál az ország egyetlen olyan négynapos bulija, ahol a fesztiválélmények a világörökség részévé válnak. Július 18-22. között, 13. alkalommal élvezhetik a hegyaljások a Tiszát, a tokaji borokat, a legizgalmasabb

Tovább

Roham az utolsó akciós Hegy’ belépőkért

Elszántság, elkötelezettség, hideg élelem és a folyadékpótlás biztosítása: a Hegy’re vágyók alapfelszerelése a következő napokban. Összesen, jegyirodánként 999 db szuperkedvezményes, 16 500 forintos fesztiválbelépőre az ország 4 jegyirodájában tehetett szert bárki, aki elég szemfüles és gyors volt. Az akciós árú jegykontingensből mára csupán néhány tucat maradt Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán – az utolsó darabokért elszánt fesztiválozók tömege indult meg és táborozott

Tovább

Tegyél fel a nagyszínpadra! – magyar közösségi képregény indul

Tegyél fel a nagyszínpadra! címmel május 24-én elindul a magyar és a nemzetközi fesztiváltörténelem első közösségi képregénye, amelyben a Borsodi Hegyalja Fesztivál, a Fehérvári Zenei Napok és a Szegedi Ifjúsági Napok közönsége együtt rajzolja Sanyi, a bagoly és Méjhem, a nyúl zenei karrierjének történetét. A fesztiválozók nem csak a sztorit alakíthatják, de akár igazi fesztivál-szuperhősként, rajongóként, guitar heroként vagy más

Tovább